Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Srácok ti hány évesen láttátok élőben másik férfi fiú ejakulációját?





40#
Jó olvasni,hogy más is ilyen őrült volt,hasonlóan történt velem is,kb13 évesen és azóta is imádom!Mondjuk mi pisiset is többféle módon játszottunk és nagyon bejött az is!





Én 20 voltam, ő 18.
Aki egy vékony aranyos srác, és addig még sosem próbálta ki a masztit.
Mindenképp akartam rajta segíteni.
Nagyon nehezen, de megengedte hogy kicsit nyalogassam neki. Szép, fitymás farka van, nagy golyókkal.
Végül élete első spermáját a számba lőtte. elég sűrű volt.
Hihetetlenül élveztem.
Ez volt az eddigi legjobb ilyen élményem.

























13 évesen egy barátommal közösen játszottunk mindenféle túlfűtött játékot, mindig birkózással kezdődött, aztán letepertük egymást, és dagadó fasszunkat ruhán keresztül egymáshoz nyomtuk. Így ment ez sokáig, egyre nyilvánvalóbban a szexuális inger volt a cél.
Ő volt az erősebb, egyszer a kezeimet összefogta egy kézzel, úgy tepert le, mellkasomra ült, majd a másik kezével elővette a farkát, ami már könnyezett, és a számba akarta dugni.
Mondtam, hogy ezt így nem, ő győzött, így kiverem neki. Na akkor láttam másét először, spriccelni is.
Utána a birkózás már kifejezetten erről szólt, a cél a nyerés volt, a díj meg az orgazmus, hogy a másik kiveri nekünk, aztán a szopásra is átálltunk. De mindig az szopott, aki vesztett. (Azóta is nagyon jó vagyok Sub/Dom játékokban…)
Így kezdtem el konditerembe járni. Vagy nem ez volt a kérdés?















Nekem ilyen élményem még nem volt.
Csak orál érdekel, jöhet privi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!