Hogyan segíthetnék anyukámnak feldolgozni, hogy már 29 éves vagyok,és több időt szeretnék most szánni a páromra, mint rá? (Többi lent)

Anyám nagyon érzelmes típus, és kifejezetten nehezen dolgozta fel, amikor először a bátyám, harom éve meg én elköltöztem. Tavaly outoltam neki, nehezen kezeli, apu nem tud róla. Közben lett egy kapcsolatom, amivel az a nehézség, hogy a srác pesti, én meg Berlinben lakom. Most a karácsonyi szünetben tudnánk a legtöbb időt együtt tölteni,ilyenkor meg nekem mindig olyan ciki, ha este nem megyek haza, így gyakran kamuzgatnom kell, hogy hol voltam. Anyám mondjuk tud már az egészről, ő viszont áldozatnak tekinti magát, mert itt őrzi a titkomat, de apámnak nem akarja elmondani, engem is lebeszél róla, hogy outoljak neki.

Ezt viszont sajnos az én kapcsolatom is megszenvedi. Ottalvás után mindig meg van bennem, hogy indulni kell haza. Valahogy az a problema all meg fent, hogy en sem tudtam teljesen elfogadni magam, vagyakozom egy idealis csaladrol, gyerekekkel. A nyári időszakban, pláne mikor volt a pride, nem voltak meg ezek az érzések, ünnepekre erősödtek fel.

Amúgy korábban azt csináltuk, hogy vagy a párom jött ki hozzám, majd Home Office-ból dolgozott, vagy én mentem haza, de nem szóltam róla az otthoniaknak, hazudnom kellett. És engem is olyan rossz érzéssel töltött el, hogy itt vagyok Budapesten, de mégsem mehetek fel hozzájuk, mert akkor hogy mondjam el, hogy csak egy ebédre ugrottam haza.

Szóval a dilemmám sokrétű: egyrészt ott van az, hogy nehezen szakadok el a szüleimtől, nem nagyon tudok nélkülük tervezni, a párom nem érzi azt, hogy ő lenne a legfontosabb, anyam de meg en is kuzdunk az elfogadassal, apám nem tud az egészről semmit.