Melegek,sokan vannak köztetek,akik szeretethiányosak?

Engem édesanyám konkrétan bántott, mai napig traumáim vannak miatta az élet majd minden terén, evégett megszakítottam vele minden kapcsolatot lassan 2 éve. Édesapám alkesz, nemtörődöm, általános iskolában bántottak a testalkatom és az eszem miatt. Gimiben elszabadultam a családtól, kinyílt a világ, sok haverom lett, de megvolt az átka, mert fűnek-fának panaszkodtam, ezáltal sokan rám is untak. Egyetemre benőtt a fejem, tudtam kivel szabad és mit megosztani, felesleges az önsajnáltatás és a mártirkodás. Barátaimtól el tudom fogadni a szeretet, igénylem is, azonban a szerelmemtől nem tudom elviselni, hogy hangoztatja, vagy kimutatja. Fel se tudom dolgozni, nem akarom elhinni, a folyamatos gyanakvás van mögötte és aggodalom. Remélem egyszer változik.

Mindezek ellenére rettentően szerető vagyok, ha fogadni nem is tudom, de kimutatnom muszáj, akár csak egy aprósággal, vagy bármivel. Ha nem tudok minden nap kedveskedni neki gondolattal, szóval, cselekedettel vagy bármivel, akkor óriási lelkiismeret-furdalásom van, és az aggodalom, hogy nem is szeret igazából felerősödik.

26/F

Hasonlitok a kettesre. Apám kis koromban meghalt, anyu pedig annak ellenére hogy tudom hogy szeret, mégsem az a tipus aki ezt sokat hangoztatta volna gyerekkoromban. De ez a férjének is köszönhetö, nem illenek össze és emiatt elég viharos a kapcsolatuk, mindig is az volt, sok volt a veszekedés.

Ezek miatt én sem tudom nagyon hova tenni azt ha valaki kedveskedik nekem, bár inkább arrol van szó nálam hogy nagyon szégyenlös leszek, kínosan érzem magam ha valaki ezt teszi. 😅

De közben azért jol esik. Én is szeretem kimutatni, kis gesztusokkal, hogy fontos nekem az a valaki, de sajnos nem volt még olyan kapcsolatom ahol azt mondták volna nekem hogy "szeretlek". Én persze túl hamar mondtam ezt szóval csalodás az volt.

A lényeg, hogy igen szeretethiányos vagyok, és jó volna ha egyszer ez elmulna. Lehetöleg amiatt mert találok valakit akivel ugyan olyan fontosak vagyunk egymásnak. De hét erre kicsi az esély sajnos.

A remény hal meg utoljára, tudom. A remény még megvan, de valahol egy kicsit már elengedtem a dolgot, amúgy is az a tipus vagyok akinek ha valami nem sikerül akkor hamar feladja. Aztán erre még rátesz egy kalappal az, hogy túlságosan logikusan gondolkodom, és ha végig veszem a dolgokat amiknek egyeznie, de legalábbis hasonlonak kell lennie 2 emberben hogy egy egészséges kapcsolat lehessen közöttük akkor az még jobban hazavágja a dolgot. Mármint legyen hasonló a gondolkodás, legyen hasonlo az érdeklődési kör, legyenek hasonló célok, klappoljanak a dolgok az ágyban is, ne a világ másikfelén éljünk stb, stb. És akkor még ott vannak a már most meglévö problémák is az életemben. Nem beszélve a már említett érzelmi csomagról.

Nehéz dolog ez, de azért még reménykedem Bár jelenleg ezen kivül mást nem teszek az ügy érdekében. 😅