Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehetséges, létezik, hogy aktív fiú nagyon szeret popsit nyalni, és élvezi/izgatja csinálni, de nem csak a párja kedvéért?
Ismerkedek egy fiúval, aki még sosem nyalt popsit, és nekem sem volt eddig benne részem, de mondtam neki, hogy kíváncsi vagyok rá milyen lehet, izgat a gondolat. Passzív vagyok, ő az aktív. Eddig őt ez nem különösebben izgatta. És múltkor volt az első aktusunk, és egy fél pillanatig (kb. 2 nyalás volt), kipróbálta, de elég hirtelen, szinte fel sem fogtam. Akkor elfelejtettem kérdezni, vagy nem is mertem felhozni, mert ő magától nem mondott semmit, és tökre azt hittem, hogy ő nem élvezte, neki ez kellemetlen, vagy valami kellemetlenséget tapasztalt (előtte persze fürödtem, teljesen tiszta voltam).
De ma beszéltünk és rákérdeztem chatben, és annyit írt először, hogy amúgy bejött neki, azt hitte nem lesz jó csinálni, kellemesen csalódott. Na ezen meglepődtem, írtam is neki, mert az ellenkezőjét gondoltam. Erre azt írja, hogy valahogy őt nem spanolja fel a nyalás, de ha én szeretném, akkor csinálja. Nem értettem, mert az első válasza üti a másikat, aztán újra leírta, hogy nem annyira tüzeli ez fel.
Szerintem nem igazán élvezte, nem izgatja ez őt aktívként, csak nem meri mondani. Tanácstalan vagyok. Így én sem fogom élvezni, kérni sem fogom, ha őt nem izgatja 🥺
Én imádom a pasim seggét nyalni és brutál felizgat közben!
Kőkemény lesz a farkam....
Ohh a szavazás eddigi állása szerint is többen szeretik csinálni 🥺
És pár jó tanács a helyzetemmel kapcsolatban, amit leírtam? Lehet azt külön kérdésben kellett volna kiírnom
Na igen pontosan így gondolom én is. Én se érzek a számmal és a nyelvemmel ugyanúgy, mint a péniszemmel mondjuk, de szívesen kielégítem a számmal, mert izgat az egész folyamat, a pénisze, és az, hogy ezáltal örömet tudok neki okozni, felizgatom, jó érzés neki.
Ugye tegnap beszéltem vele erről, és rosszul esett, hogy ilyen nyers volt... Pont ezt mondta ő is utána, hogy a anális vagy orális szexhez képest ez nem tüzeli fel annyira, mert a nyelvével nem érez olyat mintha én kényeztetném ott. Aztán arról beszélt, hogy ki kell elégíteni a másik igényeit is, ezért csinálná nekem, hogy adjon. De ez olyan nyers, mintha csak muszáj lenne, de ő közben nem élvezi, nem is érdekli igazán.
Aztán erre összezavarodtam, majd határozottan írta idézem, hogy "masodszor is leirom hogy nem elvezem :D egyszeruen csak csinalom de nem abrandozok arrol hogy Én most nyaljak"
Na most ezek után már nem firtattam tovább a témát, inkább hagytam, de eléggé rossz érzés. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna még, ha többször/tovább csinálja. De csak akkor, ha tudom a párom is szívesen nyalja a popsim, és őt is izgatja, nem muszájból teszi meg.
Aktívat általánosságban izgat a segg nyalás, ha ő csinálja.
És az övéhez ne nyúljon senki ettől hívják aktívnak, és hogy nem nyúl senkinekse a kukacához.
Minden egyébb esetben már aktív uninak nevezzük.
Két lehetőség van: keres mást, vagy megoldást találsz rá.
Ha 2.-at választod, akkor beszélj erről vele mindenképpen. Mond meg, hogy neked rosszul esett amit mondott, és hogy megérted, hogy nem élvezi, de akkor is lehetne egy kicsit tappintatosabb a témában.
Viszont ha nem kívánja, ezt nem hiszem megtudod változtatni. Azt eltudod érni, hogy közbe csinálja a kedvedért, viszont azt is csak akkor ha megbeszélitek, és nem várod el, hogy mindig csinálja, mert frusztráló lehet a végén neki. De szerintem ha ritkán, speciálisabb alkalmakkor kéred csak meg rá, akkor talán mindkettőtöknek jó tud lenni.
Kapjátok meg azt amit mindketten élveztek és fokuszáljatok arra. Nem hiszem, hogy ezen múljon a dolog, ha kapcsolatot akarsz és amúgy jól érzitek egymást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!