Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Számotokra mi a legvonzóbb (szexuálisan) belső tulajdonság?
Tehát semmiképpen sem külső jegy, pl. magasság, haj, stb.
Hanem belső tulajdonság, amit akár ki is lehet fejezni külsőleg.
Nekem ez a magabiztosság, szexuálisan és hétköznapi értelemben is, ami akár súrolja az önimádás határát, mert az illető tudja magáról, hogy vonzó, és nem érdekli más véleménye. Sugározza magából az önbizalmat, és eléri, mondhatni megígéz, hogy én igenis akarom őt, igenis rá vágyok. Mint egy isten, aki előtt (bizonyos helyzetben persze, és nem feltétlen szó szerint) térdre kell borulni, odaadni magam neki.
Tudom ez furcsa első olvasatra, de pl. engem ez pl. nagyon le tud venni a lábamról, és tényleg olyan, mintha bálványoznám. És persze nem az a fajta, aki megaláz és lehúz, aki mást leértékelt, beképzelt, hanem inkább epít, jó hatással van másra a hétköznapokban.
Humor, az nagyon vonzó tud lenni nekem, persze csak ha ízléses.
Az is nagyon tud vonzani, ha valakin látom, hogy élvezi és szereti a munkáját, lelkes edik azért amit csinál, stb.
Intellektuális (de nem okoskodó, vagy sznob) és romantikus, baromi izgató tud lenni.
Viszont a pesszimizmus és a mindenhez negatívan való hozzáállás nagyon taszít.
Olyan szépeket ír mindenki,hogy meg kell hatódni...
Aztán amikor jön az egybites nagyfarkú tahó,akkor az után szalad a többség.Nem kell itt a színházat játszani skacok, egyszer minden előadásnak vége..és nem vastapssal, ezt tudni kell.
Nekem szintén nagyon vonzó az önbizalom és a dominancia.
De főlek akko, ha közven kimutatja az érzéseit és tényleg, mély dolgokról is tudok vele beszélgetni és nem zavarja, ha előttem sebezhető.
Ha romantikus és figyelmes, azt ugyanúgy szeretem.
De persze sokszor az is tetszik, ha perverz a fantáziája és képes mondjuk társaságban olyan dolgokat a fülembe súgni, amibe az egész testem belepirul és beleremeg az izgalomtol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!