Melegek, ti szeretnétek vérszerinti utódot?

#4-es

Sokat hallani mostanában (az utóbbi években) a híradókban a lengyel kormány viszonyáról az LMBTQ emberekkel kapcsolatban. Meleg-mentes zónák, övezetek stb. Nem tudom mennyire vagy "beágyazott" a lengyel LMBTQ közösségben, de mit tapasztalsz a lengyel meleg barátaid körében, miben másabb ott melegként élni, mint itthon Mo-on? Vagy akár a személyes tapasztalataid alapján. Egyforma az elutasítottság a meleg emberekkel szemben mindkét országban? Vagy valamelyikben erősebb? Elsősorban nem is arra gondolok, hogy hogy áll hozzá az egyház/vallás vagy a politika ezekhez a kérdésekhez, mert arról azért lehet információt hallani, olvasni mindenhol. Inkább az érdekelne, amit a saját bőrödön tapasztalsz a mindennapokban, a hétköznapi életben, a közgondolkodásban. Az utcán járva-kelve, a boltban, a postán, közintézményekben, a suliban, a kortársaid körében, a tanáraid körében, az idősebbek és a fiatalabbak körében, a szomszédaid és a lakókörnyezeted körében, a mindennapi életben. Nagy különbség van a melegséggel kapcsolatban a lengyel és a magyar emberek fejében, gondolkodásában? Van ahol "könnyebb" vagy másabb melegként élni a két ország közül? És ha másabb, akkor miben másabb? A személyes tapasztalataid és a meleg barátaid, ismerőseid tapasztalatai érdekelnének. Hol gyakoribbak a beszólogatások, hol néznek gyakrabban rád "ferde szemmel", hol elfogadóbbak stb., ilyenek.

Előre is köszi a választ! :)

/Ha nem akarod ide, jöhet privátba is./

(#10)

11-es.

Nézd, ez sok mindentől függ, lakóhelytől, családtól, munkahelytől, végzettségtől, hogy ki hogy ál hozzá az LMBTQI témához.

Gondold el, hogy 20 éves koromig, vagyis érettségiig, én egy 25 ezres kisvárosban éltem, ami a fürdőjéről híres ott Kelet-Magyarországon, aztán bejárós lettem a kálvinista Romába.

Amúgy sok mindent előbb tudtam mint a nagy átlag, bár kívülről nézve olyan voltam, hogy bár testileg érett voltam, de nem mutattam annak jelét, hogy olyan férfi faló meleg volnék. Ennek az oka az volt, hogy nagyon korán történt egy két dolog egy osztálytársammal még általános iskolában, talán túl korán is, ő egy Budapestről jött fiú volt, és sokat mesélt arról, hogy mi volt fent. Én belementem, bár ha nem lennék meleg, lehet megvertem volna. Így meg belementem.

Aztán szinte rögtön utána ezt bár nagyon megbántam, meg önként visszatértem az egyházamba, ami apám miatt római katolikus egyház, sőt össze is boronált az egyik hittanról egy lány a vele egykorú unokahúgával, én belementem ebbe a játékba is, miközben éreztem, hogy ez rendellenes magammal. Ugyanakkor legalább apám büszke volt rám, hogy lett egy barátnőm.

Aztán 15 évesen jött sok minden, apám halála, akkor elsőnek szakiskolában tanultam, ő dobott engem, mert én már addigra nem akartam a látszatott se fenntartani, anyum mellé álltam érzelmileg. Szóval nem volt időm úgy megélni a meleg identitásom megélését.

Egyébként közben is azért voltam tisztában a szexualitás meg a meleg közösségnek a szubkulturális részével is. Otthon is rendelkezésre állt elég szakirodalom, plusz már addigra lett internetünk, plusz akkoriban meg a fiúk klubbol, ami egyrészt vonzó volt, mert már mutatott szívárványcsaládokat, másrészt meg nem, mert mutatott SZJ-s féle drogos guminélküli orgiás bulikat. Akkoriban még nem volt Prep, szóval aki ott megfertőzödött, ha valóságban is volt ilyen, már pedig volt, az aztán elkapta a HIV-et, de élhetett vígan a gyógyszerekkel. Könyvtárban is olvastam erről.

20 éves korom után azért még kellett 1 év felsőfokú szakképzésen, hogy elmerjek menni pl helyi meleg buliba, de ehhez nagy segítség volt a nyári gyakorlatom, ugyanis így pl eljutottam a Sziget Fesztiválra is, ahol megismertem az LMBTQI civilszervezetekkel és azok képviselőivel is, aztán utána már elmertem menni a meleg buliba is Debrecenbe.

Debrecent én és sokan mások is egy nagy falunak tartják, bár lettek volna lehetőségek, hogy ott is megéljem a vágyaimat, vagyis ez nem jó kifejezés-

A szükségleteimet, ami azt iletti, hogy az embereknek néha alapvető szüksége van arra, hogy szexeljen, akár még úgy is, hogy nincs kapcsolata, mert én sok évet vártam erre.

Nos ez is csak Budapesten jött össze, egyszer kétszer vidéken is. Viszont a debreceni lehetőségeket, pl a szexmozit nem használtam ki, a meleg buliba eljártam, csatlakoztam pár civil vagy informális szervezethez, úgy mondd szép 7 évet eltöltöttem így bejárósként Debrecenben, közben szereztem 2 szakmát és egy alapdiplomát ott. Voltam párszor őrülten szerelmes is, meg volt pár randi félém is pasikkal, de őszintén nem tudtam sehogy se kiteljesedni.

27 évesen felköltöztem Budapestre a mesterképzés miatt, dolgoztam, éltem, rádióztam is egy közösségi adományokból élő rádióban, kihasználtam a lehetőségeimet, szexeltem is jó sokat, néha buliztam is, de nem igazán vagyok az az extrovertált személyiség, meg nem szeretem az olyan helyeket, ahol túl kell kiabálnom a többieket. Meg eljártam ilyen meleg egyetemista körökbe, meg egy másik beszélgetős körbe is.

Budapesten több lehetőség volt, és lehetett volna párkapcsolatom is, de ezt is én baltáztam el, sajnos. Egyik esetben arca nem jött be a srác, a másik esetben meg nem vettem észre a jeleket.

Ennek a Pesti életnek kb két ízben is a COVID járvány vetett véget, ugyanis először márciusban költöztem haza, majd augusztus végén visszamentem, és utána meg novemberben jöttem haza. Mikor másodjára újra Pesten éltem lett volna egy táncos fiú, vele talán lehetett volna valami, de ő idén elhunyt, CO mérgezésben hunyt el...

Azt, hogy kint éljek egy ideig, több dolog érlelte meg: Egyrészt kíváncsi vagyok erre, hogy élek meg kint, másrészt meg, kiváncsi voltam apám szülővárosára, anno szociológia szakos hallgatóként már éltem kint egy félévet az Erasmus tanulmányi ösztöndíj program keretében.

Őszintén arra jöttem rá kint, hogy nagyon sok féle emberek vannak itt, mind politikai, mind nemzetközi tekintetben, mind kulturális vagy vallási tekintetben is.

Nagyobb lengyel városokban különösen igaz ez a fővárosra Varsóra, Krakkóra Lódzra, Wroclawra Poznanra és Gdanskra, vagy nyugati területüken élőkre is, hogy itt a tolerancia általános dolog, van pár szélsőjobb csűrhe, de a többség nyitottabb, mint mondjuk egy faluban élő.

A családunkban is változó elfogadás, a legidősebb bátyám és anyum elfogad, Varsói rokonaim nagyon toleránsak, itt Wroclawban nem annyira, különösen az egyik nagynéném, aki bár vénlány maradt, de azért anyámnak a szemére veti, hogy 4 fiától nem születtek gyerekei, mintha ő tehetne arról, hogy különben egy nagyon betegesen nárcisztikus társadalomban élünk...

Köszi a hosszú választ!

Sok szerencsét és boldogságot kívánok Neked WrocLOVE-ban, vagy bárhol a világon! :)

(#11-es)