Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akkor is belemennél egy kapcsolatba, ha már az elején tudod, hogy nem tart örökké?
Olyan értelemben, hogy pl pár év múlva elköltözöl külföldre, de ő semmiképp se jönne.
Vagy pl a másik rákos és 2-3 éve van hátra.
Szóval valahogy 100%-ig megvan az infó, hogy vége lesz. De ennek ellenére szeretitek egymást.
Tudnál ezzel a tudattal együtt lenni vele addig egy párként?
Bár hetero pasi vagyok, de ha nagyon szeretem a csajt, akkor is belemennék.
Mit ér az Élet, ha nem élhetem meg a vágyaimat és nem lehetek önmagam?!
De amúgy biztos szenvednék ha vége lenne, de addig gondolni se akarnék rá, csak élvezni és megélni a vele töltött időt...
Az első lehetőségnél tuti, hogy nem jönnék össze vele. Ugyan minek, ha elköltözöm? Csak magamnak és neki is ártok. A párkapcsolat nem önzőségről kell, hogy szóljon.
Ha együtt vagyok valakivel és akkor derül ki, hogy daganata van, akkor természetesen mellette lennék és próbálnék segíteni. Viszont, ha újonnan ismerkedek valakivel és biztos, hogy elfogom veszíteni(meghal), akkor csak barátként tekintenék rá. Legalábbis azt próbálnám. Szörnyű érzés lehet, hogy akit megszeretsz, azt tudod, hogy elveszíted hamarosan. Szerintem ezek nagyon nagy lelki sérüléseket tudnak okozni. Bár én magamból indulok ki.
Ha gyógyíthatatlan beteg lennék, akkor eleve nem mennék bele kapcsolatba. Mivel nem szeretnék bánatot okozni a páromnak. Ha kapcsolat közben betegedék meg, és tudnám,hogy halálos, vagy olyan fejleményekkel járna, ami esztétikailag megviselné a páromat, akkor szakítanék. Inkább haragudjon rám,de ne lásson tönkremenni.
Maradjak meg úgy az emlékeiben, mint egészséges ember...
Ha rajtam kívulálló ok miatt fenyegetné valami a kapcsolatot, ol családtaggal gond,vagy ápolás stb, akkor leulnék vele és elmondanám ,hogy nem akarom őt lekötni, vagy nem érek rá vele lenni sokat, illetve zavaró lenne ez a kapcsolatunkra nézve.Ha nem tudja így vállalni, akkor szépen elválnánk.
Utóbbi megtörtént az utolsó kapcsolatomban, anyám betegsége miatt. A srác kitartott mellettem,pedig sok gond volt. Aztán, amikor jóra fordult minden, éppen akkor hagyott el. Mert jött egy szebb és jobb.
Utólag elgondolkodva nem nagyon tudok hinni a szerelemben,főleg az igaz szerelemben nem ... Sajnos,
De ne a betegséget meg ilyeneket vegyünk alapnak.
Hanem egyszerűen X okból nem fog folytatódni és előre tudod.
(Nem azért, mert nem szeretnétek egymást igazán)
Akkor belemész?
Vagy ha így egyszerűbb: mintha egy jövőbelátó gép megmondaná, hogy 3 év múlva már külön lesztek.
Így belemennél?
Kicsit gyerekes ez a "jövőbelátás" dolog. Ilyen nincs. Mégha lenne, akkor sem, hiszen ha tudod előre, hogy mi fog történni, akkor azon tudsz változtatni, így az egésznek semmi értelme.
Te alakítod a saját életedet. Ha tudod, hogy nem fog működni valami hosszútávon, akkor az eszedre kell hallgatni, hogy kevesebb sérülés érjen. Ennyi. Néha k*rva nehéz, de kitartás szükséges az élethez.
Gondolkodj logikusan. Minek akarsz belemenni úgy egy kapcsolatba, hogy úgy is tudod, hogy vége lesz valamilyen okból kifolyólag? Szereted kínozni magadat, vagy esetleg egymást? Mind a ketten sérülnétek, tehát nincs semmi értelme. A párkapcsolat az nem önzőségen alapszik normális esetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!