Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meleg srácok nektek egy egy fétis mennyire befolyásolja azt hogy ismerkedtek e az illetővel?
Attól függ milyen fétis
Nekem egyébként nagyon nincsen, de azért nagyban befolyásol, hogy ha a jövőbeli partneremnek valami olyan fétise van ami nekem nem tetszik
(Most itt a pisi és hasonlókra gondolok)
Szerintem a fétiseket nem az ismerkedés elején kell megbeszélni, hanem mikor már együtt vagyunk és szóba kerül, hogy kinek milyen extra vágyai vannak, mit lehetne kipróbálni. Mivel akkor már kapcsolatban vagyok az illetővel, szeretem, jól érzem magam vele, sokkal nyitottabb és elfogadóbb lennék, mintha az első kondát után írja hogy őt ez még az izgatja. Persze, a szex is fontos, hogy beszeljünk róla, de csak érintőlegesen, az alapokat, hogy ki szerezne passzív-aktív lenni.
Volt már rá példa, hogy még csak neten beszélgettem egy fiúval, de elmondta, hogy őt az izgatja, ha tökön rúgják, ez a fétise, mert kiskorában volt egy ilyen élménye és azóta ez izgatja. Hát ez nekem nagyon nem izgi, sőt taszító, és el is vette a kedvem a további ismerkedéstől, nem tudtam túllendülni ezen. (Mondjuk hozzáteszem, a fiúban más is volt, ami nem tetszett, de ez egy fő ok volt.) Szóval engem befolyásol kinek milyen fétisei vannak. Ha később derül ki valami, akkor tényleg attól függ mennyire kötődök már az illetőhöz, és mennyire kavarja fel a gyomrom. Alapból nyitott vagyok és elfogadó, de van amit tuti nem csinálnék és taszítana, pl. kakiszex...
Nyilván nekem is vannak fantáziáim, vágyaim, de lehet ezek sok fiúnak nem tetszenének, nem ezzel fogok indítani.
Attól függ, milyen fétisről van szó?
Mert nem mindegy, hogy azt mondom, oké belefér, vagy valami olyan, amit nem bír bevenni a gyomrom.
Szerintem az ilyesmit jobb az elején tisztázni, mert ha elkezdünk kötődni egymáshoz és akkor derül ki, hogy a vágyaink és az igényeink inkompatibilisek egymással, az nagyon fájdalmas tud lenni.
25/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!