Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fèrfiak! Erről a reakcióról mi a véleményetek?
Szóval van egy srác, akivel elkezdtünk ismerkedni, kétszer feküdtünk le.
Tudni kell rólam, hogy egyszerűen nem mentem még el oráltól, sem behatolástól, csak úgy érem el az orgazmust, ha közben stimulálom a csiklómat, és igazából nekem ezzel semmi gondom, mert én így is teljes mértékben élvezem.
Na most az első alkalommal ez nagyon tetszett neki, mondta közben, hogy nagyon jó engem így látni. Először nekem volt orgazmusom, aztán neki is. Viszont a második alkalommal valami nagyon furcsa változás volt.
Nagyon be voltunk indulva mindketten, és ő ment el először. Én jeleztem neki, hogy szeretnék még többet, akkor mondta, hogy várjunk egy kicsit, hogy újra fel tudjon izgulni. Erre mondtam, hogy persze, az utolsó találkozásunk óta türelmes vagyok, nincs semmi gond.
Ezen nagyon meglepődött, és kiderült, hogy ő azóta volt mással. Én nem haragudtam igazából, nem mondom, hogy jól esett, de nem lett megbeszélve, hogy kinek mi a szándéka.
Utána pedig amikor a következő “menet” közben ingereltem magamat, és elmentem, és tovább csináltam, egyszer csak mondta hogy neki ez nem megy. Mert olyan mintha elveszítene engem, mintha teljesen máshol lennék.
Az aktus közben volt még egy olyan beszélgetésünk, amikor elmondta, hogy fél, hogy tapasztalatlannak hiszik, amikor gyorsan elmegy, és hogy én is így fogok reagálni, mert vannak lányok, akik nem indítják be annyira, mint én, nincs meg az a tűz és velük hosszan bírja, velem viszont nem.
Szóval ez kicsit ambivalens számomra, főleg, hogy azt mondta így utólag, amikor megkérdeztem, hogy rájött, hogy a szex csak egy dolog és a lelki kapcsot keresi és hogy nagyon sajnálja, mert nagyon beindítom és jó velem időt tölteni, és el is tudott volna képzelni többet, viszont ha ilyen lesz a szex, hogy én közben magamnak is okozok örömet, akkor nem tudja velem folytatni és hogy tudja, hogy nekem mashogy nem megy, és nem akar megváltoztatni, nem várja el, hogy kielégítetlen maradjak, ezért jobb, ha nem folytatjuk.
Nos, én nekem ez elég zavaros, úgy érzem, mintha ez csak egy ürügy lenne, közben pedig olyan, mintha nem lenne elég önbizalma és ezért zavarja, hogy azt érzi, hogy nem tud kielégíteni.
Nektek mi a véleményetek?
Szerinted mentális problémája van
Akarsz ismerkedni?
Nézd, az írásod alapján elég értelmesnek tűnsz.
Beszéltél utána is vele erről?
Elég kétértelmű amit mondott, ha egy őszinte beszélgetés alatt nem tudott konkrétan válaszolni erre, akkor nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás. Az egyik, hogy problémája lehet, a másik, hogy nem csak te vagy akihez vonzódik (és izgatja).
Zárójelben jegyzem meg, nekem totálisan normálisnak tűnt amit csináltál.
4-es vagyok.
Egy valamit tegyél meg kérlek, a saját kielégítésed ne cseréld el arra, hogy neki jó legyen. Szép dolog az önfeláldozás, de egy ilyen fázisban lévő kapcsolatnál még szerintem ne erről szóljon a dolog. (Azaz ha még lenne is ebből valami, az ne a te károdra menjen, szóval ha neked ez kell hozzá, hogy elélvezz akkor ezt ne dobd félre amiatt, mert neki ez nem fér bele a szexbe.)
Más örülne, hogy ha sikerülne kielégíteni téged. Ha ezzel az elején az kell, hogy stimuláld a csiklódat, akkor egy kis energiával és idővel a "leendő" párod is tanulni tud belőle, ha segítesz neki azzal, hogy neked mi és hogy jó. Ezáltal mindketten élvezni fogjátok a közös együttléteket.
Szerintem te nagyon jol bánsz a partnerrel és magaddal is egyaránt ami a legjobb. Ne változz meg. Ha szerencséd van talàlsz majd olyat akit ez nem zavar
27f
Szerintem teljesen nyílt volt, ahogy az egy szexkapcsolatban természetes. Érzelmi kapcsolatot is el tudott volna veled képzelni, ha a szexben passzoltok. Annélkül viszont megette a fene az egészet.
40F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!