Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy férfi farkát bármeddig használhatom?
Szóval szűz vagyok még és nincs barátom,de azon gondolkodtam,hogyha majd lesz és mondjuk szexelnünk,én pedig nagyon élvezem,akkor addig mozoghatok a farkán,ameddig akarok és kell,vagy ha egy pasi már elmegy párszor,akkor utána én már nem élvezkedhetek rajta?
Ha mondjuk épp olyanom van,hogy sokáig szeretnék foglalkozni vele,akkor ez az idő véges?
A férfi mondja meg,hogy mikor van "alvási idő"?
Vagy én játszhatok a farkával,ameddig csak jólesik?
Köszi
22L





Amikor a pasi elélvez, úgynevezett refrakter periódusba kerül, ami azt jelenti, hogy az erekciója megszűnik, a farka lelohad, alapállapotba kerül, és egy darabig nem is áll fel újra. Ennek a tartama kor- és egyénfüggő: a huszas éveiben lévő fickós férfinél pár perc és negyedóra között van, de vannak, akiknél aznapra már kifújt.
Akinek megy másodszor is, azt ezután föl lehet izgatni, és a merevedése ilyenkor tartósabb szokott lenni, mivel az ingerek tompulnak. Nagy szenvedély esetén még harmadszorra is sikerülhet, de az már ritka. (A Gyakorin előforduló fiúktól, akik 7-8, sőt több menetről számolnak be, elnézést kérek, amiért a meséjüket nem hiszem el.)
Azt, hogy mikor lehet folytatni, nem a férfi mondja meg, hanem az anyatermészet. Ha megy, jó, ha nem, hát nem. Ez nem akarás kérdése, sőt, minél inkább akarjuk, annál kevésbé sikerül...
A férfi farkával akkor tudsz játszani, ha föáll. Ha lankadt, puha, akkor nem lehet begyömöszölni. :) Ha mégis, akkor se lesz jó érzés.
De két menet általában legalább fél-, egy óra aktivitást jelent, az elég szokott lenni a nőnek. Ha az derül ki, hogy el tudsz élvezni hüvelyben, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért lesz elég, mert bár kellemesnek találhatod az aktust, de nem minden határon túl.















Ez így egyén függő, szerintem. Biztosan van olyan, akinek elég egy menet, de van akinek meg több kell egymás után.
Én személy szerint nem bánnám, ha többször is lenne egy alkalommal.





Hidd el a legtöbb férfi örül annak,ha mondjuk egész este kényezteted :)
Nyugodtan játszhatsz a lankadt farokkal is aktus után, előbb-utóbb feláll. Csak találd meg azt a játékot, ami kellemes a férfinak - csináld finoman, érzéssel és neki is jó lesz, meg neked is ;)
A lankadtat - félmerevet is be lehet "gyömöszölni", sőt jó érzés is, ha így izgat fel egy nő! Minden játék kellemes, ami mindkét félnek jó. Próbálj ki minél több mindent és élvezzétek. Ha meg nem megy, szólj nekem, megtanítalak egy-két dologra ;)
F40





Ha tudtad, akkor jó, csak nem voltam biztos benne. Közvetlenül az elélvezés után egy pár percig a férfi makkja és a környéke túlérzékeny válik, olyankor még az érintése is kellemetlen.
Máskülönben én pl. imádom, hogy a nőm, aki épp ilyen, mint te, ha csak teheti, játszik a farkammal; van, hogy elmegy mellettem, és lenyúl, megfogni. Amikor elalszik, biztos, hogy a markában tartja. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!