Én lennék a legelső, aki terhesen ennyire és így szexmániás? Vagy vajon már létezett hozzám hasonló nő a történelem során? Vagy akár még szer is van rá (férjem számára), hogy kiéljem magam? Vagy ez így a helyzetemben már bűn? (prűdek kíméljenek)

Szóval, kb. az elejétől:

Némi - de *kissé* hosszúnak tűnő - idő után végre sikerült rendesen, tisztességesen teherbe essek. Azóta az is kiderült, hogy (több mint valószínű) lány ikreket várok.

Bármi is történjék, ez a boldogságom végre megadatott (mármint nekem ÉS a férjemnek).

A terhességem első három hónapja szinte betűre pontosan úgy telt le, ahogy a negatívumok "papíron meg vannak írva". Rosszullétek, válogatós étvágy, néha depresszió, testi levertség, furcsa hangulatváltozások és szétszórtság...

És mondhatni ez volt az első 3 hónap, mióta az eszemet tudom, amikor nem kívántam különösebben a szexet.

Persze mivel meg van a magamhoz való eszem, fondorlatosságom és előretervező készségem - és egyenlőre úgy néz ki, hogy lett igazságalapja a sejtésemnek -, amikor eszembe jutott, inkább úgy tettem, mintha ez nem lenne, s legalább egy rövid "körre" elkaptam a párom. Lévén mivel így is elég nagy meló volt anno kizsarolni tőle a minimum napi 1 védekezés nélküli szexet. (oké, jött egy ideig azzal, hogy sok a munkája és fáradt, de kinek nem az... főleg egy férfi részéről ez nem érv semmire se) Nem akartam, hogy az legyen, hogy látja, hogy most már nem kívánom, erre rendezkedik be, aztán ha később változik a helyzet, cseszhetem és megint kezdhetem előröl a "befűzését".

Szóval amikor eszembe jutott (nem mindig, de amikor épp nem felejtettem el), megadtam a látszatot.

Viszont ezután... nem tudom, hogy ettől (is) e, vagy más külső tényezőktől... de blikkre az első 3 hónap után - szerencsére jópár említett negatívummal együtt - ez elmúlt.

Külsőre ki is virultam, a hajam szép és fényes, jobb kedélyű vagyok (bár most már a "megvonási tünetek" miatt lassan csak voltam :/)...

A vágyaim viszont nem hogy eredetire állítódtak volna vissza... MÉG sokkal-sokkal rosszabbak lettek! :P

A harmadik hónap letelte után elillant a szex iránti közönbösség... aztán egyre inkább azon kattogott az agyam... most meg már (főleg, hogy tanárként lassan nem lesz annyi dolgom) folyamatosan a párom körül jár az agyam OLYAN ÉRTELEMBEN.

Sőt, a lényeget le is hagytam : mert már nem csak simán a szexet akarom (majdnemhogy folyton), hanem azt, hogy rendszeresen élvezzen belém, amennyiszer csak lehet. ( igen, pont terhesség alatt érzek így :) )

Nem tudom miért, de megragadt bennem ez a fétis... sőt, már nem is fétis, nálam már inkább szenvedély... Ami így 3 és fél hét után lassan úgy tűnik, hogy nem igazán akar olyan gyorsan elmúlni.

Sőt, ez igazán azóta durvult el, mióta volt egy álmom ezzel kapcsolatban, ami nagyon élesen megmaradt bennem, pedig ennyire élesen nem szoktam megjegyezni az álmaimat, csak nagyon ritka esetben.

(És sajna - kövezzetek meg, de - egy ritkamód perverz álom volt : Konkrétan az volt, hogy a párom és a barátai össze-vissza döngettek - szerencsére a legtöbbet a párom - és eközben valahogy mindig elővették a valahogy tartósított spermáikat, és azokat egy tölcséren keresztül hatalmas adagokban a hüvelyembe töltögették)

Azóta én már szinte a falat kaparom, annyira erős és állandó lett bennem már a vágy erre a fétisre. És úgy érzem, a napi egy (ált. esti) alkalom már a FÉL FOGAMRA SE ELÉG! Én kb. minden fél órában magamba akarnám engedni a páromat és élvezni, ahogy a puncimba élvez.

Mivel egyfelől halottam a számomra ijesztőnek ható véleményeket a terhesség alatti szexről (bár végig sejtettem, hogy alaptalanok, különben ezek sem történhetnének meg), másfelől meg a napi egy alkalom egyre kevesebbnek bizonyult, tegnap stikában elmentem a nőgyógyászomhoz, aki szerencsére egyben az a barátom (volt középsulis osztálytársam), akivel részben beszélni is tudtam erről.

Ő végül azt mondta, hogy a legjobb tudása szerint, valamint az eddigi állapotomat ismerve, "bár a terhesség emberenként változó, nem általánosítható", azt tudja mondani, hogy ez valahol természetes. Sőt, kifejezetten ajánlani tudja a beleélvezős szexet, mert amíg nincs komplikáció inkább előnyös tulajdonságai vannak a szülésre és a terhességre, mintsem hátrányos.

Na, ez aztán már az utolsó lapát volt a tűzre nekem! Azóta ezt sem tudom kiverni a fejemből. Egyfelől eloszlatta azt a bűntudatomat, ami ezzel kapcsolatosan megvolt... másfelől meg, az hogy még ajánlotta is!!

Azt tervezgetem, hogy hétvégén a páromat elrántogatom ehhez a nőgyógyászomhoz, és ha neki is tesz említést arról, amit nekem mondott, annak remélhetőleg lesznek pozitívumai. :)

De addig is, már lassan nem tudom, hogy hogy fogom kibírni.

Nekem se lenne nőként a stílusom... de erőteljesen érik bennem a gondolat (lassan nem csak gondolatként), hogy amikor ott van a párom, akkor lenyomom az ágyra, és meglovaglom - akár az alvás rovására. De persze egyfelől ezt az én alkatommal egyre nehezebb lesz... másfelől meg az az álmom, hogy végre Ő csinálja, és napi ne 1, hanem 4-5 alkalommal lője tele a hüvelyem... vagy még többel...

De egyenlőre nem látom biztos megoldását, hogy hogyan tehetnék annak érdekében, hogy ebbe az irányba kimozdítsam a páromat! :/

Vajon volt már valaki legalább csak hasonló helyzetben? Aki esetleg még valami tanácsot is tudNA (vagy tudott _volna_) adni?