Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha valakivel háromszor próbálkozunk a szexxel, és egyszer sem sikerül, akkor valószínű hogy az illetőnek más nővel is problémái vannak?
Volt egy alakuló kapcsolatom, nagyon jól megvoltunk, előtte hallgattam, hogy ő mekkora lepedőakrobata, milyen jó az ágyban stb. Másfél hónap után feküdtem le vele, de valami borzasztó élmény volt. Először is betett egy pornót, mondta hogy nézzük... hát ez eleve fura volt, mert nincs sok tapasztalatom, de sose volt még ilyen hogy pornó kéne bármihez is. Hozzáteszem nem erőltetett menet lett volna, ő kezdeményezte a szexet, mondván mennyire kíván. Aztán eljött volna az aktus, de nem állt fel neki, csinálhattam én bármit, semmi. Elmondása szerint nagyon jó volt, és nem velem volt a hiba, egyszerűen csak nagyon izgult ezért csődölt be. Három óra szenvedés után sikerült elélveznie, közben mindvégig tocsogott az izzadtságtól. Nem az a szexi izzadság volt, hanem konkrétan úszott az ágynemű tőle. Szégyelte magát, vigasztaltam hogy semmi baj, majd máskor... eljött a második alkalom, ugyanígy zajlott. A harmadik úgyszint, ott már olyan pózogat talált ki, amik szerintem normális embernek eszébe sem jutnak. Akkor sem sikerült, nem állt fel neki, végig puha volt, és szintén izzadt. Tehettem én bármit, mindvégig mondta hogy nagyon jó, élvezte is, de semmi megsem moccant neki. Nem lett végül kapcsolat, de nem a szex miatt. Azóta többször hívott h feküdjünk le még (?!?) mert olyan jó volt velem (?!) Leráztam, hogy bocsi de nekem már kevésbé...
Kérdésem az volna, hogy ő most konkrétan impotens? Vagy ez mi volt?? És más nővel is valószínűleg nem megy neki a szex?
Ő 43FFI én 32N
Mégse egy lep.akrob.
ha elsőre nem megy,van olyan,de a sokszor nem az bajt jelent,
nem hiszem ,hogy veled volt gond,lehet annyira megszokta a pornóra verést,hogy élő nő már nem is izgatja.
Konkrétan a hiba az ő készülékében volt
Hát itt valószínű valóban vannak problémák... Én még ilyennel nem találkoztam. De lehet ez pszihikai is, főleg ha komolyan élvezte, és még inkább ha azt hiszi hogy ez milyen jó volt...
32n
Mondani én is tudok bármit
pl én vagyok a 6os villamos a körútról:D
szerintem felejtsd el a fenébe ezt a szerencsétlent!
Találkoztam már ilyennnel.
Sokat masztizott a pasi. Ezért úgy jártunk kétszer is, mint ti. Megkértem, hogy 2-3 napig ne nyúljon magához, mielőtt találkozunk. Úgy egész jóra sikerült.
Az izzadás meg mindkettőnknél olyan volt, amit leírtál, mert elszoktunk attól a mozgás formától.
Éreztetni kell vele, hogy nem ciki és hogy nem sietünk sehova. Zuhany is van....Ölelgetni,hozzá, bújni.
28N
Khm, "mostani csajával", "érdekelne, hogy másnál is csődöt mondott-e"
Kérdezd meg tőle... (a csajtól)
Bár szerintem pont annyira van valakije, mint amennyire lepedőakrobata, mert ezt egy nő sem bírja sokáig...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!