Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan vegyem rá a szőrtelenítésre, ha a szép szóból nem ért?
18 éves lány vagyok, most kezdtem az egyetemet, és összeköltöztem a barátommal (22). Amíg nem laktunk együtt, csak hetente 3-4 alkalommal találkoztunk, szex is jóval ritkábban volt. De most hogy együtt élünk, mindketten gyakrabban kívánjuk meg egymást. Ami nekem a gondom, hogy úgy érzem, a beköltözésem után ellustult. Nem annyira figyel a higiéniára. Az hogy nem borotválkozik olyan gyakran mint eddig, az kifejezetten tetszik, viszont az nem hogy az intim részekhez csak három-négy hetente nyúl. Próbáltam célozgatni a dologra, vettem új, ultramenő borotvahabot, a létező legmárkásabb borotvát, még egy intim szőrtelenítésről szóló cikksorozatot is tettem a wc-be az újságok közé, de semmi. Egyszer-kétszer konkrétan mondtam, hogy szerintem itt lenne az ideje a dolognak, annyi volt a válasz, hogy se ideje, se kedve, majd a hétvégén.
Látványban sem a legszebb így szerintem, plusz tele megy a szám szőrszálakkal, kidörzsöli az én bőrömet is, illetve hamarabb "szagosodik". Hogy vegyem rá, hogy szőrtelenítsen gyakrabban? Én hetente minimum másfél órát töltök gyantázással, hogy neki megfeleljek, de ő még a töredékére se hajlandó... (Ezt is említettem neki.)
Nagyon szeretem, nem akarok egy ilyen dologból nagy ügyet csinálni, de akkor is...
Pasi vagyok (33) minden tusoláskor átszaladok a borotvával odalent, 1,5 perc - nem nagy ügy...
Engem zavar: most nincs barátnőm, de akkor se hanyagolom el magam!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!