Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez vajon akkor most aszexualtás vagy sem? Hogy lehet ezt elönteni? Az alábbiak alapján én az vagyok-e?
Érvek ellene és mellette
Ellene (ebből kevesebb van)
- Szeretek maszturbálni, sokszor és sokat
- Vannak erogén zónáim igaz nem sok
- Vannak bizonyos szexuális képzelgéseim (ezekre szoktam csinálni ugyebár - bár ezek nagyrésze olyasmi ami szerintem nem igazán megvalósítható, de szeretem ezeket)
- Vágyom rá hogy egyszer addig fogdossak valakit amíg el nem megyek például
- Időnként képzelgek róla, hogy kikötözök majd valakit
- Vágyom is a dologra kipróbálni mindenképp hogy "milyen lehet" - de valahogy sosem jutok el oáig - ha nagyon akarnám eljuhatnék, volt már olyan exem aki szerette volna, de én nem tudtam akkor és ott, mert leblokkotam és fogalmam nincs hogyan működik ez.
Mellette:
- ha "akcióközelben" vagyok akkor sem érzek többet mint egy sima reisznél
- Sőt néha még az is végigfut a fejemen, hogy "lehet az jobb lett volna"
- másztak már rám, én pedig leblokkoltam, de abszolút
- intim közelségben minden mozdulatom és szavam megjátszottnak tűnik, hogy őszinte legyek erősen szorongok is.
- a "sima pornót" nem szeretem, inkább a pornográfiát max, amin solo-ban vannak nők. Képzeletben "erotikus beszélgetést" folytatok velük.
- szeretnék ha akive összejövök maradjon csendben és ne nagyon szóljon bele hogy mit csinálok. Úgy nem tudnám élvzni hogy valaki más igényeineke is meg kell felelni
- A csókolózástól inkább érzem rosszul magam, mint jól. (nyálfóbia). Ez valami olyasmi amit mindig úgy csináltam mint ahogy másik a gyógyszert veszik be (legyük túl rajta)
- nem tudom elhinni, hogy van aki 0-24-ben be van indulva
- azt sm hogy néhányan olyan "primitívek" hogy a szexért bármire képesk
- azt meg főleg nem hogy hogyan lehet felszabadultan megélni ezt az egészet.
- talán ha sötétben kellene akkor jó is lenne - de nem, mert olyan dolgok inkább rosszak mint jók, mint szagok (nyál, izzadtság), ilyen hangok mint csuppogás (puszilgatástól)
- és mindig bennem van, hogy "úristen ez most mi?" és hogy "hogy nézhetek én ki kívülről?"
- sok emberről elképzelni nem tudom/nem is akarom hogy ők csinálták valaha is (történlmi személyek, nagyszüleim etc)
- Sok dolog van ami másokat izgat nálaam viszont a "hááát-hááát" kategória: genyó a nő arcán, nyálas-spermát amint visszaköpik, fingás meg ilyenek
- Mivel nem vagyok szép ezért alapból nem tudom elhinni hogy tőlem begerjedjen bárki is
- Fogalmam nincs hogy működik ez az gész. Hogyan kell kezdeményezni? Megbeszélt időben vagy spontán? Kell-e mély szégyenérzetnek lenni ha épp akkor elutasít akivel vagyok (úristen mit képzetem magamról! Szexmániásként viselkedtem!)
Ha így van ez testi - hormonális - probléma, vagy a súlyos zárkózottságom eredménye? esetleg más torzulás?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!