Mit lehet tenni a rendkívüli mértékű bizalmatlansággal? Miért vagyok képtelen közel engedni magamhoz bárkit is?

22 éves lány vagyok és életemben nem volt még komoly párkapcsolatom, sem szexuális kapcsolatom. Nem panaszkodom, mert rengeteg lehetőségem lett volna rá, így csak kizárólag az én hibám mindez.

Egyetemista vagyok, itt rengeteg buliba járok, koleszos is vagyok. Itt a koleszban az első évem óta már rengetegen udvarolgattak nekem, randikra hívtak. Középiskolás éveim alatt ugyanez, olyan is volt nem is kevés, hogy bulikban csókolóztam, fesztiválokon, külföldiekkel.

Amikor elmegyek valahová, hihetetlenül extrovertáltnak tűnök, mindenkivel beszélgetek, mosolygok, táncolok, nyitott vagyok. Olyan is volt, hogy lánnyal-fiúval felváltva smároltam, meg többel is egymás után.

Ezek alapján egy könnyűvérű r#bancnak tűnök, hallottam is már ilyen dolgokat.

Viszont ami emögött van, azt senki sem tudja. Senki sem tudja, hogy amikor a koli folyosóján köszön egy srác és mosolyog rám, én visszamosolygok, aztán lehajtom a fejem. Senki sem tudja, hogy 22 évesen szűz vagyok és életemben nem volt még senkim.

A testi része a dolognak az az, hogy kellemetlen érzés tör rám abban a pillanatban, amikor valaki a csóknál többet akar tőlem. Úgy érzem, akkor védtelen lennék, valaki megkapná a bizalmam, ami rettentően megijeszt. Azonnal abbahagyom a dolgot, menekülök, nem írok vissza az illetőnek, lemondom a találkozókat, mert meggátol valami belső erő. Olyan idegen nekem az egész, el sem tudnám képzelni azt sem, hogy valaki engem akarjon, csak engem, meg hogy valaki szemében kívánatos vagyok. Miért vagyok vagy lennék kívánatos? Teljesen kívülállónak érzem magam, ami tudom, hogy nem normális.

Nem vagyok aszexuális, egészen kicsi korom óta végzek önkielégítést, rengeteg fantáziám van és nagyon szeretem, ahogy kinéznek a férfiak.

Néha vannak olyan pillanataim, amikor úgy érzem, tudnék szexelni, aztán hamar el is illan ez a dolog. Lehet, hogy elítélendő a könnyűvérű lányok viselkedése, de én úgy lennék a helyükben. Úgy lennék én is olyan, aki könnyen felszabadul és kihasználja a szexualitását. Sajnos 16 évesen rá kellett jönnöm, hogy ez nekem nem fog menni, ez nem én vagyok, pedig szerettem volna.

Volt olyan, hogy egy srác - aki rettentően jóképű és jó testfelépítésű volt - le akart velem feküdni, én pedig mondtam neki, hogy benne lennék. Megtenni már nem tudtam... Nyitott vagyok és őszinte, de ez valahogy nem ment. Meg amúgy is, képzelem mennyire béna lennék és idióta. Azt sem tudnám, miért hogyan és miért csinálok. Egyszerűen nem érezném át, úgy érezném, hogy kihasználnak, hogy egy olyan részemet látják, ami nem kellene, mert az az enyém. Meg a szexről az a másik, ami eszembe jut, hogy a srác mondja a haverjainak hangosan, hogy én milyen voltam, hogy nézek ki meztelenül, stb..

Az érzelmi részét szintén távolinak érzem. Szeretek ábrándozni hosszú és komoly kapcsolatokról, de meghagynám magamnak ezt. Egyszer volt egy komolytalan két hónapos kapcsolatom még végzős gimis koromban.. Végre hajlandó voltam belemenni, miután a srác két évig próbálkozott nálam mondván, hogy szerelmes belém.

Nem ment. 19 évesen nem ment. Nem akartam találkozni, korlátozva éreztem magam, nem akartam beszélgetni, nem akartam semmit, csak egyedül lenni. Nem bíztam benne, ahogy soha senkiben és rettentően kellemetlen helyzet volt, meg szokatlan.

Lehet, hogy azért volt, mert kezdő voltam, de azóta sem adtam esélyt senkinek.. Mindig kitaláltam valami indokot, viszont ez így már nem állapot.

Köszi, aki elolvasta.

22L