Mit csinálnátok a helyemben?

Próbálom elmesélni minél egyszerűbb verzióban ill. tömören. Szóval 2 évvel ezelőtt elhunyt a nagymamám, ami nekem nagyon betette a kulcsot mert ő nevelt fel. Ezután fél évig olyan voltam, mint aki meghalt. Tiszta üresnek éreztem magam, mintha nem érdekelne már semmi. Ekkor "találkoztam" egy fiúval, tulajdonképpen csak skype-on kezdtünk el beszélgetni közös érdeklődési körünkből kifolyólag. (néha kockulunk mindketten :D) Nos, ezek a beszélgetések rendszeressé váltak és őszintén megmondom még soha nem találkoztam ilyen emberrel. Nem mondanám magam rossz embernek, próbálok mindig helyesen cselekedni, de mellette még én is egy kupac szemétnek éreztem magam, annyira kedves és önzetlen az emberekkel. Rengeteg éjszakát átbeszélgettünk azóta és végre úgy érzem legbelül, hogy élek. Már egyáltalán nincs az a semmitmondó üresség és depresszió. Viszont egy nagy probléma van. A szülei nagyon komolyan veszik a tanulmányait...minden nap estig suliban kell üljön, és már meg van határozva neki, hogy egyetemre kell menjen. Most meg kitalálta az apja, hogy nem találkozhatunk, csak ha 85% felett teljesít év végén (igen, akkor is csak nyáron engedné meg -.-) de a srác marha nehéz suliba jár, és azt mondta, hogy ez szinte lehetetlen kérés...de 2 éven belül, ha kijárta a sulit tudnánk rendszeresen találkozni. Teljesen összezavarodtam. Az agyam azt mondja még fiatal vagyok minek várjak 2 évet, vagy talán még többet is, de a szívem meg azt, hogy nem találnék még egy olyan rendes embert, mint ő, aki ennyire önzetlen és ennyi szeretetet adna. Szerintetek mit csináljak? hülye vagyok? Őszintén.