Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Pasik! Ha legálisan lehetne bármilyen korú lánnyal szexelni, minimum hány évessel csinálnátok?
13-14 évesek már nagyrészük nagyon érett testileg. Szóval őket nagyon megdugnám, frissek, és próbálnának jól teljesíteni. Imádnám őket.
28/F
Jól kitolok a LEPONTOZÓ gyerekkel, minden olyan választ ami 0 %-ban hasznos, én hasznosnak értékelek, hogy megváltoztassam a végeredményt. Ez független attól, hogy valóban hasznos-e a válasz.
A kérdésre válaszolva pedig felhívom a figyelmeteket, hogy a muszlim vallás szerint nincs alsó korlát az életkor vonatkozásában a szexre. Jó tudni, hogy az országba érkező muszlim bevándorlók a saját törvényeik szerint gyerekekkel is szexelhetnek.
Idézet a cikkből:
"A pedofilia törvényes. A Korán 65.4 szerint, válás előtt, három hónapi szexmentesség vonatkozik azokra a nőkre, akik már menstruálnak, valamint ugyancsak három hónap azokra a lányokra, akiknek még nem jött meg a menzeszük. Az első eset még logikusnak is tűnik, hiszen egy gyors válás és újra férjhez menetel esetén nem lenne egyértelmű, hogy ki az apa. De mi van azokkal a lányokkal, akiknek még nem volt menzeszük? Náluk miért kell ugyanúgy három hónapot várni? Azért, mert velük is lehet nemi életet élni, és hát lehet, hogy egyik-másik előbb érik. A Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Bukhari 7.62.88-ban az áll, hogy a próféta (aki egyébként akkor kb. 50 éves volt) házasságra lépett a 6 éves Aishával, majd amikor a lány 9 éves lett, elhálták a házasságot. Ez a gyengébbek kedvéért azt jelenti, hogy a javakorabeli Mohamed egy kislánnyal közösült."
Huha, meg jo hogy az idosebb pasikat birom😄
16/L
Unokahugom 2002-es születésű, azaz 13 éves korosztályról van szó. Még júniusban meglátogattam őt az iskolában és találkoztam az osztálytársnőivel is. Attól még, hogy van 50 gyerekből egy olyan, akit félreneveltek és már ilyen korban ribisen, nagylányosan öltözködik, azért ne húzzuk már rá ezt a sablont a többi kislányra, akik a koruknak megfelelően viselkednek, fejlődnek. Nagyon kicsik még. A Sims 4 új kiegészítőjéről meg valami boszorkányos könyvről beszélgettek és mikor megkérdeztem őket, hogy tetszik-e nekik valamelyik fiú, az összes pirulgatott és egyik sem mert válaszolni. Unokahúgomnak meg se jött még a menzesze és a melle sem nő még. És van olyan aberrált, aki ilyen pici lánykákra gerjed, akiknek még semmi köze a szexualitáshoz. A világ megérett a pusztulásra.
19/L
18 vagy 19
DE ettől nem kell tartanom
19F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!