Miért nőtt meg a szexuális étvágyam az utóbbi időben? Ellentmondásos. (A többi lent.)

Tiszta sor! Egy természetes jelenségről van szó, amely az állatvilágban is megtalálható. Az erős pozitív ingerek többnyire függőséget tudnak okozni. Ennek jellemzője, hogy a függőség tárgyából egyre többet és egyre minőségibbet kívánunk. A pornózásról is - már legalább 10 éve - kiderült, hogy az egyik legerősebb függőséget okozó tevékenység. S bár ez a tény publikus, mégis a köztudatban mintha nem létezne. (Általában nem beszélnek róla, mert szégyenérzetet kelt, de éppen a szégyenérzet az, amely a függőséget fenntartja, sőt generálja is).

Kialakulhat vele kapcsolatban egyfajta "csömör" is, amikor hosszú ideje nem találunk a növekvő igényeink szerint "még jobbat". Ha ez kb. 30 napnál tovább tart, akkor enyhül a kívánság, sőt kb. 2 év alatt - ha nem folytatjuk - egy alacsony szintet ér el. De - a konkrét esetnél maradva - ezalatt készülnek jobb, kívánatosabb "művek", akkor - tulajdonképpen megszokásból - visszaszokhatunk rá (ez a megszokás egyeseknél kényszerré fajulhat, azaz már nem is izgat, kevés az élvezet, de mégis csinálja, maga sem érti miért).

A párkapcsolati hiányt is ez szokta okozni, benne a függőségek további mellékhatásaival. Ezeket - egyéntől függően - lehet negatív szemlélettel károsnak minősíteni, vagy helyette elfogadni, hogy "ez van".

- - - - - -

Már nem közvetlenül a témához kapcsolódóan jegyzem még meg a függőségek hosszú távú hatásait, melyet az addiktológusok jól ismernek a drogosok köréből. Nem kell tehát pl. drogosnak, alkoholistának, stb. lenni ahhoz, hogy ezek előjöjjenek. Korunk számos lehetőséget biztosít arra, hogy - ha a pornótól eltekintünk - ma még alig ismert más formái ugyanazokat okozzák, s ezzel szétbomlasszák a társadalmakat, az egész fejlett nyugaton. Minderről Dr. Anna Lembke (addiktológus, terapeuta több évtizedes gyakorlattal, USA-Stanford) könyve a "Dopaminkorszak" tájékoztat, amely magyarul is megjelent. A jelenséget ugyanis önmagán is megtapasztalta, és rádöbbent súlyos voltára.

Lembke "dopamin-rezisztenciának" nevezi azt a kialakulandó hormonális elcsúszást, amely az okoz, hogy - az egyébként közös(!) - élvezet és fájdalom központunkat egyoldalúan terheljük az élvezeti oldalról. Ez a hatás - a fogyasztói társadalom bőségétől - egyre nyilvánvalóbb az élet más területén is.

Legszembetűnőbb az, hogy a számos - a függőségektől is kialakuló - vágyaink ellenére a tettek megkezdésére csökken a motivációnk (pl. párkapcsolat). Egyre képtelenebbek leszünk erőfeszítésekre, küzdelemre. Helyette - úgy véljük - valamilyen pozitív érzést nyújtó dologban (sör, csoki, energiaital, TikTok, shoppingolás, wellness, bulizás, stb. - rengeteg van) keresünk feltöltődést, amely időlegesen ad is, de tovább súlyosbítja a rezisztenciát! A biológiánk ez ellen védekezik (az eltunyultság védtelenné tesz), és egyre érzékenyebbé válunk számos negatívumokra. (szagok, fények, hangok, mások bántó megnyilvánulásai, stb. stb.) Úgy érezzük, rengeteg negatív inger, sorscsapás, bosszúság dől ránk, mintha külső erők megtámadtak volna minket. Az ez által feltörő stressz elégedetlenkedést, felháborodást kelt, sőt haragot, amely pót-energiát, motivációt biztosít, de szintén kérész életűt, és állapotunkat tovább rombolja. Jellemző a gyanakvás, az aggodalom felerősödése, akár paranoiába (összeesküvés elméletekbe) hajlóan. Már nem érezzük az élet apró örömeit, csak azt, hogy boldogtalanok vagyunk, annak ellenére hogy még soha sem volt ennyire jó dolgunk.

Ez a létmód nem más, mint a hedonizmus, amely egy csapda, és évtizedek alatt (kb. 3-4 generáció után) felszámolja önmagát. Nincs erőfeszítés utódvállalásra, küzdelmeket igénylő továbbtanulásra, a társadalmi létet fenntartók egyének, a fiatalok elfogynak felettünk, és az a kevés is elbutul (ahogyan a statisztikák ezt kimutatják).

Mindenkit őrülteknek látunk magunk körül, kivéve önmagunkat, akit meg mások látnak annak. Döntéseinket az érzelmek vezérlik, melyet magunknak - az értelem felhasználásával - ügyesen megmagyarázunk. Pedig az értelem nem erre született. Közben a múlton rágódunk, s a jövőt tervezgetjük aprólékosan (agyalunk), a jelenre meg nem figyelünk.

Van megoldás, de az végképp nem ide való. És az eredeti, kiváltó ok elemzése sem.

Lembke könyvét érdemes olvasni, mert a sokkoló példák olvasmányossá is teszik.