Mennyire ciki, ha rajzolt karakterekre hamarabb feláll, mint valódi nők képeire?

Mert a rajzoltba pontosan azt képzeled bele, ami épp neked kell.

A rendesnél azért már eléggé fejbetalál a valóság, ami nem feltétlenül a te ízlésed.

Nem mindenki fog velem egyetérteni, de számomra nem ciki, mert részben én magam is hasonló cipőben járok.

Bár nekem főleg a saját karaktereim jönnek be, mert fontos számomra az érzelmi kötődés és a fiktív karaktereknél ez rendszerint megvan.

Ami engem illet, a valódi szexet sosem tudtam élvezni, mindig túl sokat görcsöltem és szorongtam, képtelen vagyok elhinni, hogy valaha is őszintén tetszenék bárkinek és nem hagyna ott bárki az első adandó alkalommal egy tökéletes testű/jellemű egyénért. Mivel a pettinget meg az összebújást leszámítva sajnos képtelen vagyok élvezni a szexet és utálom a testemet, még önkielégíteni sem szoktam, ezért párkapcsolatot sem tudok kezdeményezni, így marad a fantáziavilág és a magam által rajzolt/írt pornó.

Olykor mások munkái között is találok olyat, ami tetszik, viszont a konvencionálisan tökéletes/vonzó testek látványa alapvetően nem hoz lázba. A tökéletes szerintem unalmas.

Régebben sokakkal leveleztem itt a témában, de akkor még kevésbé voltam öntudados/önazonos. Emiatt többen félreértettek, és azt hitték, hogy amilyen bevállalós vagyok fantáziában, olyan vagyok a valóságban is. Azonban a szexuális fantáziáim 99%-át sosem próbálnám ki a valóságban, nagy részük eleve fizikai képtelenség lenne. Mondjuk szerintem pont ez adja a dolog varázsát, hiszen itt csak a fantáziám meg a rajzkészségem szab határt. Különben is, én a fantáziáim zömében külső, kívülálló szemlélő vagyok csupán, saját magamat nem szeretem aktívan belevonni a testképzavarom miatt.

Így aztán általában idővel elhalt valamennyi itteni beszélgetés, mert én főleg fantáziálni szeretek, a többség viszont előbb-utóbb a tettek mezejére lépne.