Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Lányok, mit gondoltok erről a...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, mit gondoltok erről a szituációról? /F

Figyelt kérdés

Huszas éveim első feleiben járó fiú vagyok, van egy éve egy jól működő kapcsolatom is.


Nemrég az történt, hogy összefutottam a boltban az egyik lánnyal, akit pár hónapja egy baráti társaságból ismerek. Néha a társaságban beszélgettünk egymással, érezhető volt, hogy bír engem, de nem volt szorosabb a viszonyunk. Amikor a boltban megláttam, nagyon letörtnek és szomorúnak tűnt, amikor köszöntem neki, meg is kérdeztem, hogy mi a baj, stb. Azt mondta, nagyon örül, hogy lát, és nagyon szívesen mesélne nekem róla, de inkább privátabb környezetben. Felajánlottam neki, hogy elmondhatja nálam, mert nem lakom messze a bolttól, igent mondott rá, én ebben nem láttam semmi rosszat, volt már fent nálam egyszer csak akkor többen is nálam voltak abból a társaságból ahonnan ismerem.


Feljöttünk, elkezdett mesélni. Igazából családi dolgok voltak amik nyomták a lelkét, kiadott magából mindent, én meg szívesen meghallgattam, elmondtam a véleményem, és adtam tanácsokat is.


Aztán megköszönte, hogy meghallgattam, dícsérni kezdett, hogy eddig is nagyon rendesnek gondolt, és felnézett rám, de most még ezt is fölülmúltam, nem számított rá hogy ennyire empatikus tudok lenni és hogy ilyen jó tanácsot adok. Ezután bevallotta, hogy habár nem ismeri és sosem találkoztak, de tudja, hogy van barátnőm, szóval nem akarja, hogy félre értsem, de meg kell mondania, hogy már amikor legelőször meglátott akkor nagyon tetszettem neki és vonzódott hozzám, és ez, hogy emberileg is kicsit jobban megismert nagyon sokat hozzátesz az egészhez. És hogy nem akar belevinni semmi rosszba, de jól esne neki bármilyen jellegű közelség és intimitás, de kihangsúlyozta, hogy habár tényleg kíván testileg is, nem szexre gondol, tudja, hogy úgysem mennék bele és nem is akarna emiatt semmit sem tönkre tenni.


Miután ezt elmondta, megmondtam neki, hogy maga ez a szituáció, hogy így bevallotta ezeket, és mondta hogy szüksége lenne a közelségemre, bennem is beindította a hormonokat. Aztán leszögeztem neki, hogy nem fogok hozzányúlni intim helyen, és nem fogom sem megpuszilni, sem megcsókolni. Viszont ebben az állapotban nekem is jól esne a közelsége, szóval mondjon valamit, ami neki is jól esne, de nem lépi át a lefektetett határaimat.


Nagyon örült neki, elnézést is kért mert tudta hogy ezzel nagyon feszegeti már a határaim hogy ilyen helyzetbe hoz, de nem bírt ellenállni annak, hogy ne vallja ezt be. És azt kérte, hogy hagy üljön bele az ölembe úgy, hogy velem szemben van, és ölelhessen szorosan. Erre igent mondtam neki, bele ült az ölembe, és ölelkeztünk, néha sóhajtott közben, jól esett neki. Ölelt is szorosan, meg közel tettük a fejünket néha, meg nézett a szemembe, de nem volt se puszi, se semmi. Ahogy így ült, sokszor a ruhájának a pántja leesett a válláról, mindig igazgatta, aztán egyszer fogta és mindkét pántot leakasztotta magáról és kidugta a kezét belőle, de a ruhát nem vette le és kérdezte, hogy nem zavar ugye? Mert így neki kényelmesebb. Mondtam, hogy nem, de teljesen azért ne vegye le. Viszont kicsit így is látszott a bimbójának a széle néha, de ehhez sem nyúltam hozzá. Másfél órán át kb így voltunk, aztán mondtam neki, hogy mostmár menjünk szerintem, és helyeselte, és hazavittem kocsival.


Másnap meg írásban nagyon sok bocsánatot kért, hogy ilyen helyzetbe hozott, és kiemelte, hogy emiatt is nagyon felnéz rám, hogy még egy ilyen intim pillanatban sem tettem vele semmit sem és ténylegesen a hűséget választottam. És hogy kicsit szégyelli magát amiért így rám jött. Írtam neki, hogy nincs mit szégyellnie, habár ő kezdte ezt felhozni, nekem is tetszett abban a helyzetben. Viszont lefektettem neki ezt a határt is, hogy többet ilyet nem szeretnék, nem szeretném ha egyedül jönne át, és nem akarok vele nagyon privátban lenni ezekután. A társaságban úgyis fogunk találkozni, ne legyünk rosszba, de az ilyen kettes dolgokat kerüljük. Egyet értett velem és megértő volt.


Szerintetek nagyon gáz szituban voltam?


jún. 23. 09:30
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
79%

#3 vagyok, azt hiszem kicsit félreérhető volt a válasz.

Én is fiatal csaj vagyok, voltam szinte szerelmes foglalt srácba. De tuti nem játszmáztam volna így, pedig szenvedtem kb, de van gerincem… Ez az egész az elejétől fogva erre ment ki, a csaj részéről. Csak nehezebben adod magad, de ha tippelhetek össze fog neki jönni. Nem azt mondom, hogy szép dolog elcsábítani más pasiját, de elég ügyesen csinálja a csaj… Te meg nem vagy szerelmes, az biztos.

jún. 23. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:
65%

Szerintem most nagyon eszi a fene hogy ezek után se másztál rá biztos szexet akart akkor most azt írhatta volna hogy hú de elvetted az eszèt :D


Azért grat h kibírtad

jún. 23. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:
65%
Semmilyen nő nem mászott rá, álmodta az egészet… Privátban le is írta nekem, hogy sokban a barátnőjére hasonlított a csaj, és senkit fel sem hívna így magához, úgyhogy kérdés megválaszolva…
jún. 23. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
#19 ha hiszed hanem 20 vagyok
jún. 23. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:
46%
Mit gondolok róla? Hogyha megtudnám, egypercen belül kib..nálak.
jún. 24. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!