Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A férjem be akar venni egy harmadikat?
Szóval az van, hogy már 8 éve vagyunk együtt. Nem terveztünk gyereket, csak utazgatni, élvezni az életet ketten, amikor nem dolgozunk.
Szeretünk pornót nézni együtt, meg lightos bdsm is befigyel olykor, de a napokban felhozta, hogy mi lenne , ha az én egyik barátnőmet bevennénk harmadiknak? Hát mondtam, hogy ismerőst semmi képpen nem szeretnék és ismeretlent sem , de ő azt mondta, igazából azért akarja, mert én nem engedem neki az anális szexet (nem is fogom!) és a harmadik fél (nő jöhet nála csak szóba) erre kellene neki.
Teljesen sokkolt az ötlet és mondta, ha barátnőmet nem akarom, akkor hivatàsoshoz is elmehetünk, azok úgyis mindent bevállalnak. Na ezen még jobban kiakadtam. Most jegeljük a témát ,de én nagyon nem akarom. Már arra is gondoltam,mégis engednem kéne az anàlt, ha csak emiatt akar valaki mást még bevenni. Csak hát nekem az annyira idegen. Ti mit tennétek?
Érdekes látni, hogy 8 év alatt mennyire fel tud lazulni a kapcsolat. Mert ugye az első hónapokban a pasi biztos nem merte volna felhozni ezt a prostis témát. Mert akkor talán a Kérdező sem csak kiakadt volna, hanem szakított volna.
Nesze neked komoly kapcsolat!
utolsó!
ja, lehet utazgatni, csak nem mindegy ki fizeti az utat :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!