Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Emlékeztek még az első alkalomra, amikor pornófilmet néztetek? Hány évesek voltatok? Milyen kategóriájú film volt? Hogy éreztétek magatokat közben és utána? Milyen hatással volt rátok akkor illetve később? Befolyásolta a szexuális életeteket aztán?
Kb 10 éves lehettem. A szülőknek volt kazetta több féle filmmel.
Az egyik ami a leghosszabb volt, ott amerikában voltak két lamborghinis rendőrnő játszott benne. Akik dugtak az ügyben résztvevőkkel.
Meg voltak még a kazettán más filmek ilyen rövidebbek is, de már nem nagyon emlékszem rájuk.
A 2000-es évek elején a kábel TV programban úgy volt, hogy a Travel Channel este 11-kor átváltott a Private Goldra (később a Hustler TV-re). Egyszer karácsonykor, mikor a családdal sokáig fennmaradtunk, a szüleim kimentek a konyhába, én meg elkezdtem kapcsolgatni a csatornákat, mert ami éppen ment, nem tetszett. És akkor kapcsoltam rá a pornóra véletlenül. Egy férfi meg egy nő éppen 69-eztek egy kandalló előtt, a férfi volt alul. És pont mutatták, hogy a férfi szétnyitja a szeméremajkakat és elkezdni nyalni. De mivel nem közelről mutatták, meg én sem voltam még a helyzet magaslatán, azt hittem, a seggét nyalja. Ez így megmaradt.
Később aztán rájöttem, hogy 11-kor van a váltás, néha odakapcsoltam, bár erre nem sokszor volt alkalmam. Emlékszem, hogy sokszor in medias res volt az átkapcsolás, lement a Travel műsora és a pornó egyből bekapcsolt épp valami jelent közepén, semmi bevezető vagy ilyesmi. :D
Aki ebben az időben volt gyerek, talán még emlékezhet arra, amikor még a Cartoon Network angolul volt és este 9-kor átkapcsolt a TCM-re, ahol meg régi amerikai filmek mentek angolul.
Igen
Kor: kb 14.
A film: Szexhajó
Hatás: Az első jelenetben Loni Sanders arcra kapja, azóta 10-ből 9x ott fejezem be...
Nekem még megvan, hogy melyik volt az akkori egyik kedvencem.
20f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!