Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, lányok, szerintetek ez normális?
Lassan fél éve vagyok együtt az első barátnőmmel, és eleinte úgy volt, hogy este 2 alakalom, aztán reggel még egy, és készülődtünk.
Ez volt kb. 1, max. 2 hétig, aztán este már nem akart kettőt, és rá pár napra már reggel sem..
Most pedig örülök, ha heti 4-5 alkalom van este. Reggel szinte szóba se áll velem, rohan készülni, mert “alig aludta ki pihenni magát, és bent sok a dolga”. Hol rontottam ezt el? Nálatok megvan még a napi 1-2? Vagy ez természetes lenne, hogy már nem akarja annyiszor?
Állítása szerint szeret nagyon, de ez sok neki. Azt mondta eleinte is csak miattam volt. ??? Hogy csak miattam?? Mekkora hülyeség már ez!!
Nem rontottál el semmit, de ha dolgozik az ember akkor reggel tényleg inkább csak a készülődésre van (sajnos) leginkább ideje.
Mindazonáltal, ha azt vágja a fejedhez, hogy "korábban is csak azért volt mert erőltetted" az nagyon nem jó ómen hosszú távra nézve.
Mind a ketten dolgozunk, és nem erőltettem rá soha semmit.
Nálunk ő az első szex előtt mondta, hogy hosszú élőjátékot szeretne, és hogy nagyon óvatos legyek. Ezeket mind a mai napig betartom. Esküszöm én mindent megteszek érte, de manapság van, hogy miután elment az előjáték alatt, csak megpuszil, és közli, hogy neki ennyi elég volt, és megölel. Jó, mondjuk ez a ritkább, általában a fél óra szex megvan, de azért mégis csak hiányzik a reggeli is. Én speciel mindig korán kelő voltam, ő pedig nem. Szerintem ez lehet az oka a reggeli semminek, vagy csak bújásnak, szex nélkül még hétvégente is…. pár hét szex nélküli reggeli után ágyba vittem neki a reggelit szombaton 😀. Szerinted mi volt a reakciója? Megette a felét, ivott egy kicsit, majd ment zuhanyozni. A szex eszébe se jutott 😔 csak köszi szépen, mennyire szuper pasi vagy, és elviharzott a fürdőbe. Aztán angolt tanulni, meg csevegni a barárnőivel. Jó, nem azért csináltam, de akkor is.. mind1. Ezt egy nő se fogja megérteni szerintem. Nekem nagyobb a libidóm, és egyszerűen annyira bájos és kívánatos. Főleg akkor, ha duzzog valami miatt. 🥰
Szegény lány! Egy szép napon felébred, (nyugi aznap sem fogod megdugni) és belenéz a tükörbe és felteszi magának a kérdést, hogy úriiiiiiiiiisteeeeeeeeeeeeeeen! Mit keres melletted? Egy ilyen lecsúszott, szexmániás, csak a csajban lyukat látó alak mellett? Tőled bárhol talál jobbat! Aztán majd rájön erre és szakítani fog veled hálistennek, amit meg is érdemelsz te kis..
Nem véletlen, hogy nem volt neked még csajod? Ezen nem gondolkodtál még? Gondolom akkor is raktad volna mindenkibe is, de a lányok nem nagyon csipázták a túlbuzgó szexmániádat.
Te amúgy normalis vagy ember? Mások hetente szexelnek 2-3x te meg napi egynek sem örülsz? Neked egyből 3 kene, aztán ha a csajod nem akar szexelni, mert nem fogod fel azzal az idiota kis agyaddal, hogy a csajodnak ez sok, el is mondta, csak miattad tette eleinte, neki nincs ekkora csillapithatatlan étvágya, mint neked! De nem erted meg h neki elég lenne kevesebb. Szexuális terén nem egyeztek és hogyha a csajod nem akar dugni meg vagy sértődve és meg van pofád hisztizni. Raadasul ritka pofátlan egy sunyi kis alattomos is vagy, mert de kvára azért vittél neki ágyba reggelit, hogy megdug hadd, nem azért, mert kedves figyelmes “szuperpasi” vagy. Sajnos. És meg itt is te voltál megsertodve. Szerencsére a baratnod okosabb, mint te vagy.
Jobban meg kene becsülni a csajod haverom, mert egy szép napon felébred és otthagy, neked pedig előtte sem volt baratnod utána sem lesz ugye értjük hogy miért. De elmondom neked :
Mert egy önző, csak azt nezed ami neked jó, értetlen - nem akarod felfogni h a csajodnak sok ez a szex, folyton ramaszol és meg van pofád felkelteni hétvégente is mert épp kanos vagy. Azt javaslom menjel és csapjad ki a brét meg a csajod alszik ha ekkora etvagyad van. Gondolkozz el kicsit és becsuld meg jobban a csajod mert egy szép napon úgy ott fog hagyni, mint kocsma előtt a biciklit te szrhazi!
Abból a rengeteg alkalomból neki hányszor szokott lenni orgazmusa? :P
Sztem is érd be a napi 1 alkalommal mert ez teljesen normális. Nem nagyon fogsz olyat találni aki ennél többet bír.
Nézd, mérlegelni kell hogy mennyire probléma ez neked, és az alapján dönteni. Napi 1et simán igényel sok lány szerintem.
Én mondjuk még nem laktam együtt fixen senkivel, ezért nehéz napi mértékegységre lebontani, de a hétvégéket együtt töltöttük és végigszexeltük 8 hónap után is, kb 4 menet másfél nap alatt.
Másik lánnyal volt a "rekord", 4 napon belül 3szor találkoztunk, és 9 menetet összehoztunk. És ez sem az első hónapban volt.
Szóval vannak lányok akik nagyon kívánják.
A #5-ös vagyok.
Tudom, hogy nyers voltam, de a tapasztalataimat irtam le. Nem is tudom mit vártam, tudtam, hogy úgy sem fogod megérteni, de majd ha elveszted a baratnod, mert kidobja azt a nagy majom fejed, akkor megérted majd, hogy igazunk volt. Érdekes többen írjuk és te csak a magadét hajtod. Na majd rajossz, de akkor már késő lesz Tökfej!
Szóval vegyél vissza az arcodbol.
Ami engem illet eléggé menő voltam már a suliba is sport motorral jártam bárkit megkaptam és megkapok, szeretem a lányokat és ok is szeretnek engem és nagyon sok lánnyal volt már dolgom, de én sem engedtem meg magamnak ezt a luxust, amit te megengedsz kezdő csajozóként hulyegyerek. A csajokat meg kell becsülni és az együtt töltött idő is kell nem csak mindig a szex.
Szóval te nekem ne magyaràzzál. Amúgy ez egy oldal, feltéttel egy kérdést én válaszoltam. Azt akartam h el gondolkodj egy kicsit de reménytelen vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!