Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csajoknak szívesen mesélek. 37/F 🙂
Írjatok.
Három olyan is van eddig, amire biztosan emlékezni fogok, amíg élek.
Az egyiket leírtam nemrég itt (Tőserdőn egy buli alkalmával egy teljesen idegen párral, egymás mellett szexeltünk a parton).
A másik egy vicces sztori: üzletkötőként dolgoztam akkor és egy partneremmel mentünk ki megnézni egy területet. Tudtam, hogy van egy nagyon csinos, fősulis lánya, így rá tereltem a szót. Apuka épp azt ecsetelte, hogy az ő lánya milyen jóravaló, hű a pasijához és nem a mai fiatalok életét éli, mikor bekanyarodtunk egy erdő mellé, ahol kicsit távolabb lehetett látni egy, a kocsi motorháztetején szexelő párt. Csak a srác csupasz feneke világított a csaj széttárt lábai között, mire a partner padlógázt nyomott és káromkodva megindult feléjük, hogy elzavarja őket, merthogy "szanaszét dobálják itt nekem a gumit"! A pár annyira bele volt merülve az elfoglaltságukba, hogy max. 10-15mre voltunk tőlük, mikor észrevettek minket és szétugrottak. A lánya volt és nem a hivatalos, otthon is bemutatott pasi.
Annyira vörösnek nem láttam még embert, mint ahogy azok hárman kinéztek.
A harmadik alkalom pedig egy céges csapatépítő volt, amikor a jakuzziban összegabalyodtunk az egyik kolleginával -pedig nem én voltam az illetékes Don Juan. Már ott elkezdődőtt a tapizás, majd a szobájában folytattuk. Ott úgy kinyaltam, hogy aznap már nem került sor aktusra. Nem láttam még ilyet: a lába remegett, alig kapott levegőt, a gyönyörű teste pedig percekig megfeszült az orgazmustól. Utána moccanni sem tudott. Persze nem volt később hálátlan, de akkor este használhatatlanra élvezte a testét. Felejthetetlen élmény volt ilyet megtapasztalni.
Ezt én nem a legjobb inkább a legemlékezetesebbnek mondanám.
14 évesen tapasztaltam először szexuális dolgot. Ráadásul egy kórházba.
Részleteket itt nem, de privátban megírom
Munkahelyen volt egy kolléga akit ismertem ugyan, de jóban nem voltunk.
A feleségét egy másik részlegen viszont ismertem. Mivel egy helyen dolgoztunk a csajjal kiderülnt, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak így megesett, hogy az egyik éjszakás műszakban megdugtam. (Iszonyatosan szerette a csaj popsiba.) Spriccelve élvezett. Minden ruhám nedves lett. Majd a dolog végeztével mentem át a másik csarnokba ahol a férje is dolgozott. Beszélgettek ott egy páran. Köztük a férj is. Na és persze a kefélésről. Ő is közbeszólt, hogy a Ő asszonya is milyen rendes felesége van stb... körülbelül ekkor értem oda. Mire megkérdezték merre voltam. Válaszom az volt, hogy dugni. Mindenki röhögött. :) Erre a férj beszólt nekem. Ja és közben lehugyoztad magad. Erre én csak mosolyogtam egyet és otthagytam őket. Gondolván... ej ha tudnád, hogy épp a feleségedet dugtam seggbe és ő spriccelt össze mindent Te nagyszájú fasz. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!