Egy férfinél hogy alakul az ki, hogy alárendelt szerepben érzik jól magukat?

Gondolom egyrészt lelki alkat, másrészt a partnertől is függ, a kettőjük kapcsolati dinamikájától.

Én pl nőként alárendelt vagyok a szerelmemmel szemben, egy közös barátunk pedig velem szemben alárendelt, és abban a dinamikában én vagyok a domináns. Nekem is furcsa volt először, de kb azonnal éreztem hogy igen, ez így természetes, mindig a két ember közti kapcsolat energiái döntik ezt el. Tehát, lehet hogy egy cégvezető/vezérigazgató/hadvezér a civil életben abszolút alfa, de privátban, vagy esetleg csak a hálószobában meg alárendeli magát a nőnek. Mert így van egyensúlyban.

Kiskoromban sokáig voltam kórházban, ahol vizsgálatok-műtétek vártak rám. Itt a nővérek-orvosok "kezében" voltam+a fájdalmak, amik meghatározóak voltak ezekben az időszakokban. A szociális kézségek fejlődése így elmaradtak.

A fájdalomhoz hozzákapcsolódott, hogy "legalább foglalkoznaak velem", ha már pl.: a szülők nem feltétlen lehetnek velem mindig. És ugye vegyük figyelembe, hogy többnyire nők foglalkoztak velem: ki kedvesen, ki dominánsabban.

Mondjuk ki a valóságot, a fiúk fele apa nélkül nő fel csonka családban, nincs előtte férfi szerep, nem látja hogy kell egy viselkedni egy férfinak, mitől férfi a férfi, ezekről fingja nincs. Ha egy fiút csak az anyja nevel fel, az nem túl szerencsés dolog és fel fog venni nőies vonásokat akaratlanul is, ilyen pl ez a szexuális szubmisszivitás.

Nincs ilyen hogy egy férfi alárendelt, mert az onnantól nem férfi csak fiúcska. Egy férfi mindig határozott, nem nyámnyila, nem csókolgat lábat meg ilyenek, hanem beront a barlangba és kitépi a medve szívét, majd dominánsan megfogja a nőt és beviszi az ágyba.