Miért van, hogy vérrokonainkat szexuálisan semlegesnek látjuk, de ha vki idegen hasonlít rájuk, az sokszor ellenállhatatlanul vonzó?

Pl. mint férfi nem nézek anyámra úgy mint nőre. Fiatalkori képeiről nyugtázom, hogy szép lány volt, de max ennyi. Ez bizonyára ösztönös is, nem pedig csak társadalmi norma, mert amely faj ösztönösen kerüli a belterjességet, az kb nem hoz létre genetikailag sérült utódokat, így érthető, hogy ezen fajok maradtak fenn.

De az miért van, hogy ha meglátok egy nőt, aki hasonlít arra, ahogy anyut fiatalon elképzelem, akkor nem igazán tudok ellenállni a közeledésnek, kb első látásra szerelmes leszek belé? Úgy tudom, ezt hívják anyakomplexusnak. És még meg is mondom neki, h azért tetszik, mert rá hasonlít. Nem minden nekem tetsző nő ilyen, de elég gyakran, és életem összes nagy szerelménél vmennyire mindig fennállt ez a tényező.

Az anyakomplexusra szerintem magyarázat lenne, hogy mivel saját anyám jelentette 'A' biztonságot kis gyermekként, és biztonságot jelent azóta is, ezért ha vki hasonlít rá, arról is feltételezem, hogy biztonságot fog jelenteni, nemcsak nekem feleségként, de leendő gyerekeimnek anyaként is.

Nem ellentmondásos ez így, hogy az a nő vonz legjobban, aki legjobban hasonlít arra a nőre, aki iránt ösztönösen kizárt a nemi vonzalom?

Hallottam olyanról is, hogy ha testvéreket pici gyerekként szétválasztanak (pl meghalnak a szülők és külön-külön helyezik el őket, pl háborúban előfordul, h utána nem is tudják, ki hova került, és felnőve ők sem tudnak egymásról), akkor elég brutális az esélye, hogy ha majd 1x is random összefutnak, pusztán ránézésre akkora szerelem alakul ki köztük (kölcsönösen), amiből jó eséllyel házasság és gyermekáldás lesz, aztán a fogyatékos gyermek modern orvosi vizsgálata vezet el oda, hogy kijei is valójában egymásnak a szülők...

Néha én is súgtam már olyat szerelmemnek, hogy úgy szeretlek, úgy ölellek, mintha testvérem lennél – noha nincs testvérem, de ha lenne, sem gondolom, hogy testvéremhez pont efféle módon viszonyulnék.