Mit tettetek akkor, ha nem működött a kémia a szexpartneretekkel?

Köszi mindenkinek, megerősítettetek, hogy 1. fájdalommentesen le kell ezt zárnom, 2. a jövőben körültekintőbben választok majd partnert. Az a baj, hogy ő inkább "online" jött be, hiába ismertem és találkoztam vele előtte is, de nem elégszer. A belső hangra kellett volna hallgatnom, mert az már sipákolt, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet, de elnyomtam, mondván felszínes vagyok meg különben is, rég nem volt senkim.. de hát inkább ne is legyen így.

Hazudni nagyon nem akarok neki, hogy miért van vége részemről, bár elég lelkis és mártír típus, ahogy eddig észrevettem, szóval lehet, hogy egy menekülőutat választok, és azt mondom, amit a 8-as írt, mert ezzel egyből le is zárom a drámát, mielőtt még elkezdődne.

Kedves 16-os, amit leírtál, az nagyjából fedi a valóságot, és lehet, hogy csak én vagyok erre ennyire érzékeny, de pillanatok alatt annyira átcsapott undorba a kezdeti lelkesedésem (ahogy írtam is a kérdésben), hogy lelkiismeret-furdalás ide vagy oda, meg hosszú szinglilét ide vagy oda, nem tudtam ezen túllendülni, sőt, egyre jobban felidegesített már a gondolat is, hogy nekem foglalkoznom kéne ezzel az üggyel = értem ez alatt, hogy mivel előtte azért 1-2 hónapig napi szinten intenzíven beszéltünk - írásban zömében, de én elkezdtem felszívódni, emiatt rosszul éreztem magam, őt sajnáltam, bűntudatom volt, ilyenkor viszont egyre gyakrabban felcsattantam, hogy na ne már, azért ennyire nem komoly ez a helyzet, hogy bármilyen másik, kedvemre való programom van, és elrontja a kedvem, hogy folyamatosan eszembe jutott, hogy ehh, már 3 órája meg se néztem messengeren mit írt, pedig írt... Na szóval ez a körforgás egyre gyakrabban és sűrűbben ismétlődve jött elő, tudtam, hogy le kell zárnom.

Olyanok jutottak eszembe, hogy a legutolsó alkalommal full erőszakoskodott, hogy aludjak ott (nyilván nem zárt be a házba meg nem kötözött le, de na, ölelgetett az ágyban meg szorított, mikor fel akartam öltözni, mert mentem volna haza), és egyszerűen az volt bennem, hogy nincs az az isten, hogy egy egész éjszakát a kényelmetlen ágyában, az ő szagával körbevéve, a folyamatos fülharapdálásnak meg teljes testtel rám telepedésnek kitegyem magam. Nyilván ez volt az egyik utolsó meggyőző erő, emlékezve arra, hogy milyen izgalom és öröm volt az adott új pasinál először (vagy többedszer) aludni, itt meg úgy voltam, hogy kb a fal felé fordulva forgattam a szemeimet, és éreztem, hogy ha nem enged felkelni, be fogok pipulni. Azt mondta akkor, mikor kikísért, hogy legközelebb ne is menjek, csak ha ott alszom, mire én vicceskedve, hogy oké, akkor nem jövök többet. Hát, elnézve a végeredményt, nem volt annyira vicc ez mégsem.

Végül kissé szerencsétlenül és nem teljesen méltón tettem pontot a végére a kérdés kiírása után egy héttel. Abban az időszakban egyébként teljes fejetlenség volt a munkahelyemen, ha akartam volna, sem lett volna időm/kedvem/energiám vele foglalkozni (tudom, duma, ha odalettem volna érte, nyilván megoldom, sőt, inkább feltöltött volna az együttlét a borzalmas napok végén), és a munkahét végén írt, hogy találkozzunk, mire én hirtelen felindulásból (még a maradék túlóráimat toltam, ráadásul aznap estére volt programom az egyik legrégebbi barátommal, akivel évente jó, ha négy-öt alkalommal tudok találkozni) megmondtam neki, hogy nem érek rá, de egyébként nem is akarom folytatni ezt a dolgot, sorry. Magyarázatot nem adtam, kicsit tereltem, hogy nem tudom megmagyarázni (ami egyébként igaz, mert az egyetlen magyarázat, amit őszintén tudtam volna adni, az eléggé bántó lett volna, senki nem akarja szívesen hallani, hogy büdös a másik számára teszem azt, vagy hogy túl erőszakosan ölelgeti meg piszkálja, ez is viszonyítás kérdése, van, aki ezt szereti, én sosem voltam ez a típus), és szerencsémre elfogadta, írt egy kisebb mártírkodást, de még éppen belefér kategória volt.

Sajnos a válaszából is éreztem, hogy ő jóval többet képzelt ebbe az egészbe, illetve hát szerintem azt hitte, hogy ebből egyértelműen egy tartós, hosszabb távra berendezkedő dolog lesz. Nem arra célzok, hogy szerelmes lett belém, mert nyilván nem, de ilyeneket írogatott, hogy hosszú ideje engem engedett magához legközelebb meg nagyon fog hiányozni neki, hogy beszéljünk, megossza velem a napját, stb, persze ezek miatt rohadtul sajnáltam, de én meg a fentebb említett undor meg idegesítő érzéseim miatt már beszélni sem nagyon akartam vele, arról sem, hogy milyen a napom - bocsánat, erre ott vannak a barátaim.

Utána egy darabig rendszeresen eszembe jutott, hogy szegény, de megbánthattam, de aztán egyre ritkábban, most meg már szinte abszolút nem (de ha igen, akkor megrázom magam brrr).

Azóta nem beszéltem vele, ha összefutottunk (szerencsére mindig társaságban, akik nem tudnak erről semmit), köszöntünk és ennyi. Nem is bánom, sajnos nagyon rossz szájízzel gondolok rá, pedig tényleg annyira rendes meg odaadó volt, de egyszerűen fúúú. Semmilyen szempontból nem passzoltunk azt követően, hogy nyilvánvaló lett számomra, hogy a kémia totál nincs meg. Apránként mindennel bajom lett emiatt, idegesített a beszéde is, a végén már írásban is...

Na bocsánat az esszéért, kicsit belelovalltam magam, de bő lére eresztve, ez lett a vége :)

Nem is bánom, azt bánom, hogy egyáltalán belekezdtem, mert csak azért, hogy megtörjem a "szexmentes" időszakom, hááát, jobbat is választhattam volna :D Kiváló példa ez egyébként arra, miért nem ismerkedtem soha online térben. Nekem muszáj lenne időt együtt töltenem, egy társaságban az adott emberrel, hogy érezzem, hogy tényleg bejön, vagy csak jófej, én meg unatkozom, és elütöm az időt a chateléssel, miközben lövésem sincs, kivel is beszélek valójában (mint mondtam, régen találkoztam csak vele, futólag akkor is, kb más kép élt a fejemben róla, mint amilyen valójában). Élőben egyébként annyira infantilisen tudott viselkedni, kapkodott össze-vissza, látszott, hogy zavarban vagy izgul, nem tudom, gondoltam ez csak a kezdeti balf.szkodás, ami előfordulhat... bár igazából nem kéne magamat még mindig átvernem, én már ott éreztem, hogy ehh, nekem ez nem jön be, na de mindegy, csináljuk, ha már itt vagyunk, hátha...

Az energiavámpír egyébként nagyon jó kifejezés. Akkor is elrúgta nálam a pöttyöst, amikor egy szomorú családi esemény történt, elmeséltem neki (ez egyébként már egybeesett a végjátékkal kb), és akkor ott is erőltette, hogy szerinte nekem jót tenne most egy kis kikapcsolódás, eljön értem, főz nekem teát, megmasszíroz, mit tudom én... Ezzel is csak felidegesített, hogy basszus, ne már, nem szexelni akarok, hanem most a családommal és max a közeli barátaimmal megosztani és átvészelni ezt az időszakot (ja, hozzátette a nagylelkű felajánlásában, hogy és ha lesz máshoz is kedvem, akkor persze az is lenne, szóval nem félreértettem az önzetlen vigasztaló gesztust, hanem egyszerűen a plafonra tett, hogy ember, nehéz időszakon megyek át, van jobb dolgom is, mint a kangörcsödet oldani).

Na jó, tényleg befejeztem a panaszáradatot, nagyon köszi a megértést és megerősítést :)