Még sosem volt párkapcsolatom. 29 éves férfi vagyok. Azt tapasztaltam, hogy le szokták nézni ezt, pedig egy gyerekkorom óta fennálló szorongásról van szó a Nők közelében. Hogyan tovább?

Ugyan így vagyok! 30 évesen.

Minket megnyomorított a társadalom. Sose kértek elnézést / bocsánatot. Akik általánosban főleg lányok cikiztek azok mindenkinek széttették a lábuk. Így jutottak előre. Egyik bankban dolgozik, a másik modell lett. A Harmadiknak szépségszalonja van (többnek is van így). Én a lelki sebeimtől meg az elutasítottságtól sose jutottam előre. Anyámon kívül sose szeretett senki. Ezek a lányok, nők meg annyit szexeltek amennyit akartak. Van önbizalmuk, párjuk. Ma már vállalkozók, csok-os anyukák, 2-3 gyerekkel. Egy bunkó tahó férjjel, baráttal. Autójuk van és kertes házban élnek. Nekik habos torta volt mindig az élet, őket nem csúfolta soha senki. Nem voltak kiközösítve, nem utasította őket vissza soha senki, a legjobbak közül tudtak válogatni, ehhez vannak hozzászokva. Egyszóval ezek a rhadákok úgy élik az életüket mintha mi sem történt volna, másokban meg egy szupernóva robban, mert úgy kell leélni egy életet, hogy senki nem szereti senki nem vonzódik hozzá mert egy kicsit más valami rajta. Ez borzasztó és megalázó! Az ember egója szétég az önbecsölésével és önbizalmával együtt. Ezek a MAGYAR EMBEREK! Átgázolnak másokon, csak hogy nekik jó legyen a másik meg rohadjon meg.