Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Melyik női névre fogadnál egy bikinis iszapbirkózásban?
Egy előző kérdésről jött az ötlet, szerintem így is érdekes lesz:)
Szóval tételezzük fel hogy bemész egy terembe, ahol elöted ajtók vannak, és mindegyik ajtóra egy női név van kiírva, egyet kinyithatsz és az adott nevű lány lesz a te versenyződ, őrá kéne tenni a pénzed. És a küzdelem végén az összes tétet megkapnák azok akik a győztes lányt választották.
Illetve kommentbe jöhet hogy szerintetek kik lennének a döntőben, és ki győzne.
Oké hogy szavazás ként jelöld be, de alatta légyszi indokoljátok is meg hogy miért azt a nevet jelölted amit, illetve írjátok meg a korotokat is.
4: Nekem Alexandra nevű ilyen ismerősöm van. De itt is igaz, hogy a név alapján az olyan nevű ismerőseinkre gondolunk és lényegében a köztük levő verseny van a szemünk előtt. Itt jelenleg a Melinda név vezet, nekem viszont 2 Melinda nevű ismerősöm van. Az egyikük egy kis 155 cm-es vékony nő, aki soha nem volt sportos, a másik pedig egy teljesen átlagos, akiről pedig tudom, hogy semmiféle sportversenybe nem menne bele, nemhogy iszapbirkózásba.:)
41/F
A Melindák jól szétvernek mindenkit ahogy látom:)
Hajrá csajok!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!