Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lábfétises élmények egy hosszú vonat vagy buszút során?
Nekem csak annyi volt, hogy egy jó 40-es milf feltette a lábait a velem szembenlévő ülésekre aztán hosszas sasolás után megkérdezte mi olyan érdekes benne. Elmondtam neki, hogy én hogyan állok a harisnyás lábakhoz, teljesen megértő volt majd a lábait az ölembe tette és picit mozgatni kezdte a f*rkam körül nagyon izgató és emlékezetes volt miközben ő csak mosolygott, hogy milyen örömet szerzett ezzel nekem.
Sajnálom, hogy nem lett folytatás na de talán majd legközelebb :)
Én ma utaztam vonattal, 3 nagyon szép, ápolt lábat is láttam, mert átszállással utaztam, szóval sok ember volt. Az egyik az ülésre tette, nem pont szemben velem, de a lábát láttam.
A másik flip-flop papuccsal játszott az ujjaival
A harmadik pedig velem szemben ült, nem csinált semmi extrát, de nagyon sz3p lába volt a csajnak.
Hozzátenném, mielőtt perverznek nevez bárki, nem vagyok fetisiszta, aki csak a lábakkal foglalkozik, számomra egy nőt a teste egésze tesz széppé, nem csak egy mell, vagy fenék vagy láb. Ez inkáb egyfajta plusz, ha szép a lába, mert igenis lehet szexi egy láb. És szerény véleményem szerint, ha a partnerem egy lábmasszázst kér, egy pusziban a lábfejére semmi ördögi nincs.
Nyilván egészséges, ápolt láb esetén
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!