Fiatalon ilyen hozzáállással visszafordíthatatlanul az impotencia felé vezet az út?

Már 23 éves is elmúltam és ezidő alatt szinte egyszer sem szóltam a lányokhoz. Valamilyen oknál fogva aminek Én sem tudom az okát mindig is féltem tőlük és elkerültek engem. Igazán sohasem éreztem jól magamat a közelükben, mindig úgy éreztem,hogy undorodnak tőlem és szóba sem akarnak velem állni. Ez odáig fajult,hogy mára már valóban egyetlen szót sem tudok velük váltani. Óvodás koromban és általános iskola első néhány osztályában ha jól emlékszem akkor nem igazán volt ilyen gondom, viszont ahogy idősödtem egyre távolabb kerültem tőlük. Ma ott tartok,hogy semmilyen szexuális vágyam sincsen, sőt inkább bűntudatot érzek, ha erre gondolok. Mert amikor meglátom a péniszemet és saját magamat a tükörben szó szerint undorodom attól amit látok és számomra elképzelhetetlen,hogy bármelyik nő is vonzónak találjon bármilyen okból is. Ha korábban maszturbálni szerettem volna akkor nagyon nehezen tudtam erekciót elérni, ha viszont sikerült akkor sem volt tartós (szinte rögtön lankadni kezdett). Ilyenkor rögtön az volt az első gondolatom,hogy nekem nem lehet soha senkim sem ilyen apró mérettel és kinézettel. Azóta észrevettem,hogy már teljesen nulla a szexuális vágyam és már merevedést sem tudok elérni. Ha meglátok egy nőt rögtön az az első gondolatom,hogy biztosan nem kellenék senkinek sem, hiszen túl kevés vagyok minden téren.