Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szeretem a párom, de a szexuális életünk nem igazán működik?
Szóval a helyzet az, hogy neki potentcia gondjai vannak, én meg fehérmájú vagyok. Eljutottunk már arra a pontra egyszer, hogy megoldottuk ezt a problémát, csak azóta idekerult hozzánk a kisfiam is (előző kapcsolatból van), és hát sokat rontott a helyzeten. Kétszer is félbe kellett hagyni a dolgokat a kellős közepén, ő meg a pornóhoz fordult, ami nagyon rosszul hatott a dolgokra. Plusz ő nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy akkor csináljuk amikor a fiam ébren van. Ezzel nem is lenne baj, csak engem megvisel a sz€xhiány elég rendesen, emiatt feszültebb vagyok, eltol magától, nem érzem magam sz€xinek. Egyszóval sokat veszekszünk. Oké, most kb egy hete volt valami legutóbb. Felkeltett az éjszaka közepén és félálomban csináltuk max 5 percig, de szerintem annyi se volt. Tettünk mindketten a tűzre, hogy a másikat megbantsuk, én pl félreérthetően viselkedtem, kétértelmű dolgokat mondtam (pl egyik este csak egy kicsit piszkosul beszéltem, és a mellkasára ülve akartam megcsókolni, ő meg azt hitte szexet akarok). Ő is bőven, pl fel akartam neki venni egy szexibb fürdőruhát, erre azt mondta, hogy szerinte nincs mellem hozzá (most hagyom abba a szoptatást, és a melleim elég ramaty állapotban vannak, tudja is mennyire zavar). Ma pl csak azzal poenkodtam hogy milyen férfi nem talál bele a lyukba, mert benazott a gyereküléssel, erre odavetette, hogy tág a pics@m mint az ólajtó (császáros voltam, nem az). Szóval ja, az esték nagy része arról szól, hogy veszekszünk, már a reggeli érdeklődése is általában elmarad. Ma reggel is kezdte volna hangulatba hozni magát, Ádi felkelt, mentem hozzá, mire visszerek befejezte magának. Kérdem miről fantáziált, nagy nehezen kiboki, hogy arról, hogy én egy másik csajjal frivoliat csinálunk előtte. Oké, tudom, és tisztában vagyok vele, hogy őt ez érdekli, már az elején tisztáztuk ezeket, de egyszerűen amint meghallottam, hogy egy másik csajrol is fantáziált rohadt féltékeny lettem. Nagyon rosszul esett, hogy valaki mást is sz€xinek képzel el, és én nem vagyok neki elég még a fantáziájában sem.
Ja, szexualterapeutanal kétszer volt, kedden megyünk parterapiara. A gyereket passzoljuk le heti 1-2 napra, és csináljunk közös romantikus programot, sem hiszem, hogy nekünk való, próbáltuk, elterveztuk mit csinálunk az étterem után, aztán végül olyan ideges volt, hogy fel se állt neki.
Egyszerűen tanacstalan vagyok mit kéne tegyek. Ő azt mondja adják neki időt, és ne eroltessem, jó, csak ez nekem rohadt nehezen megy, mert kívánom. Veszekedni se akartam, tegnap este megfogadtam, hogy tündéri barátnő leszek, erre ilyen vitákat robbant ki. Mit kéne tennem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!