Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Hogyan hessegethetném el a...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan hessegethetném el a zavaró gondolataimat?

Figyelt kérdés

Párommal egy éve vagyunk együtt, minden nagyon jól működik köztünk. Azonban pár hete felmerült az anális szex gondolata, amit én nőként még nem próbáltam, ő férfiként már 2 korábbi kapcsolatában igen, és mondta, hogy velem is szívesen kipróbálná. Nem vagyok igazán ellene, de nem is bólintottam rá azonnal, de mondta is, hogy nem akar erőltetni semmit, ha úgy döntök, hogy szívesen kipróbálnám, akkor majd beszéljünk róla.

Engem érdekelne a dolog, de félek is tőle. Nem a fájdalomtól, vagy attól, hogy nem élvezem majd a dolgot (bár az én fejemben ez úgy zajlik kb, hogy ez igazán csak a férfinak jó). Inkább az zavar, hogy akárhogy is nézzük, "undorító" a hely, ahová betenni készül... utánaolvastam mindenféle előkészületnek, tisztító technikának, de borzasztóan félek attól, hogy ha valami undorító dologgal találkozik odabent, amire lássuk be elég nagy az esély, akkor tőlem is megundorodik majd. Állítása szerint soha semmi ilyen gond nem volt az előző 2 kapcsolatában, se "nyomok", se szagok, semmi fura, semmi undorító.

Volt már valaki ilyen helyzetben? Hogy lehet ezt az érzést leküzdeni? Tényleg szeretném kipróbálni, de tartok is tőle. Kérlek, normális válaszokat adjatok, tényleg olyanok véleménye érdekelne, akik féltek az első ilyen alkalom előtt. Mivel tudtátok ezt leküzdeni? Illetve az előkészülethez is szívesen fogadnék tanácsokat. Köszi!


2021. jún. 17. 13:18
 1/8 anonim ***** válasza:
67%
Ha nem szeretnéd, akkor nem kell erőltetni. Ilyen egyszerű.
2021. jún. 17. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
64%
pucold ki rendesen a barlangot elotte. Utana mar csak elvezned kell. En nőként is nagyon elvezem, mert elér egy olyan pontot, ahol sokkal masabb izgalmat tud okozni, mint punciban
2021. jún. 17. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
88%
Csatlakozom az előttem szólóhoz, ha nem akarod, ne tedd. Egyébként mi párommal soha nem készültünk elő olyan nagyon, megfelelő síkosítás, fokozatosság és óvszer. F
2021. jún. 17. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Írtam, hogy én is szeretném, csak ezt a gondolatot szeretném leküzdeni, hogy mivel fog találkozni odabent. Persze, az előkészület fontos, ezért is írtam, hogy arra is szívesen fogadnék tippeket. Köszönöm :)
2021. jún. 17. 13:49
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Őőő, ne.

Az írásodbl ítélve eléggé undorodsz a bélsár gondolatától is. A mai embereknél ez elég jellemző, sokan a kb vákuumzáras pelenkáknak köszönhetően életükben nem érintkeztek kakával, szóval teljesen életidegen lenne, hogy egy ilyen undorodó ember el tudja engedni magát, ha bélsár van jelen akár csak a gondolataiban is.


Mert lehet beöntögetni meg ilyesmi, az egy dolog, hogy ez mennyir eöli meg az erotikát, kinek mi, de attól még tiszta hely sosem lesz a végbél.

Az meg szex közben elég kiábrándító lenne, ha a csávó kihúzza és nem mersz hozzáérni sem, elküldöd, hogy azonnal fürödjön meg mielőtt bármit akarsz, meg hónapokig nem vennéd a szádba, mondván ez bizony végbélben is járt...

2021. jún. 17. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
82%

Ahol fűrészelnek ott hullik a forgács. Nem habostorta, hanem onnan biz' az szokott távozni - aki análra adja a fejét az számoljon ezzel. A pasid is tisztában van vele és valószínűleg nem fogja zavarni ha itt-ott egy kis "morzsi" megjelenik a gumin. Ettől még alapos öblítést végezz.

Ezzel együtt ha nem akarod akkor nem csináljátok és kész, a szex örömszerzésről és nem megfelelési kényszerről szól.

2021. jún. 17. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
45%
Mit aggódsz előre? Főleg, hogy a párod már tapasztalt ebben, biztos látott, tapasztalt egy két furcsa dolgot... nem hinném hogy, tudsz új dolgot ( kakesz, puki) mutatni neki. Legfeljebb megállapítja magában, hogy a te pukidra hányast adna 10- es skálán 🤔😂
2021. jún. 17. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
0%
Szerintem egyszerű, mond a gondolatoknak, hogy " Hess, hess innen!!!" Ennyi.
2021. jún. 17. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!