Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátnőm 4 hónapon keresztül erőszakoskodott, hogy beszéljek a múltamról, egy együttlét után megtettem, rá egy hétre szakított velem, tényleg ilyen idióták a nők?
29: már jobban is erzem magam, remélem nem bántottalak meg.
30: Így van. (Lehet kicsit kétértelműen fogalmaztam, az ő családjának mondta el, de mivel úgyis lent laknak 300 kmre bivalybsznádon, soha többé nem fogok velük találkozni, gondolni meg gondoljanak anit akarnak, szóval ez a probléma nem áll fenn.
Ja, azt hittem a te családodnak mondta ezt el. Az ő családját nyilván sose látod többé, az a vicc, hogy a saját családja is mit gondolhat róla, hogy 4 hónapig kúrogatta egy srác, akiről kiderült, hogy valamikor régen elment egy masszázsra, ahol szex is lett a végén. Hűha! Mekkora dolog! Ha én lennék a lány helyében, ezzel nem nagyon állnék a családom elé, mert egyrészt semmi közük hozzá, másrészt valahol az ő hülyeségét mutatja, hogy ennyire foglalkozik a múltaddal, miközben az övéről semmit se tudunk, ráadásul arról sincs szó, hogy megcsaltad volna.
Nekem fiatalon ennél picitrl meredekebb bulijaim voltak (párcserék, hármasozás, alkohol, drogok), ha valakinek ez nem tetszik, nagyon sajnálom. Mondjuk nem is kötöm mások orrára. De azt tapasztaltam, hogy ha elmondom nőknek, hogy milyen dolgokat éltem meg, akkor kifejezetten imponál nekik, hogy potens férfivek van dolguk. Hozzáteszem, nekem fizetős élményem nem volt.
Nem volt érzelmi kapcsolat a masszőr és én közöttem, inkább maga a helyzet volt különleges. Ha előtte alkalmi dologba bonyolodtam, akkor már előre tudtam, hogy hova fog eljutni a dolog, itt viszont úgy voltam vele, hogy elmegyek, kapok egy jó masszázst, aztán irány haza. Ehhez képest ez az egész átfordult, és mivel nem számítottam rá, így egy különleges élményként maradt meg nekem. Szóval ez így kijött belőlem.
Ezt a védekezés dolgot viszont nem értem. Nyilván védekeztünk, de ha én nem egy masszőrhöz megyek, hanem egy részeg csajt viszek fel magamhoz egy szórakozóhelyről, akin ki tudja hány srác/férfi/papa ment már át, ott nem legalább annyira fontos a védekezés? Miért állítjuk be ezeket a masszázslányokat ördögtől való nőknek, amikor tudjuk jól, hogy egy Tinder matchből kialakult egyéjszakás kaland vagy bulihelyen egy random nővel összegabalyodás legalább olyan (ha nem még inkább) veszélyes ilyen téren.
Remélem most már megtanultad a legfontosabb leckét barátom.
Egy nőnek soha nem szabad beszélni a múltról! Csak azt szabad elmondani, csak annyira kell felvázolni a múlt eseményeit, hogy a történet lényege mindig az exel való szakitás legyen…
Csak azt szabad elmondanod miért szakítottál vele és hogy a mostani párod miért jobb nála…
A múlt többi részéről soha nem szabad beszélni…
37 -es vagyok. Én nem azt mondom, hogy hazudsz éjjel-nappal! Én azt mondom hogyha az exedről a múltról mesélsz, akkor valójában csak az érdekli a mostani barátnődet, hogy miért szakítottál az exeddel.
És hogy miben jobb a mostani barátnőd az exednél…
Tudat alatt csak ez érdekli a nőket…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!