Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szexuálisan megalázott az exem, azóta nem tudok megnyílni. Mit tehetnék?
26/N vagyok.
20 éves koromban vesztettem el a mostmár exemmel, 5 évet voltunk együtt.
Akkor ő neki már volt előttem több barátnője is akivel szexelt.
Nos, a probléma az volt, hogy már az elején elkezdte a külsőmet kritizálni (pl. hogy a hajamat befesthetném, lehetne tetkóm, stb.)
Utána jött az, hogy folyton azzal szekált, hogy nem szexizem neki. Kérdeztem anno, hogy ez mit jelent, de sosem kaptam konkrét választ, csak, hogy nem szexizem. Volt, hogy lelankadt szex közben, volt, hogy folyton velem veszekedett, hogy én nem csábítom el. Anno az exe csak ránézett és neki már állt. Én volt, hogy ledobtam előtte a törölközőt, volt, hogy próbáltam simogatni, puszilgatni, vártam meztelenül az ágyban, és semmi. Random olyanok voltak, hogy feküdtem az ágyban, és közölte, hogy ha csak a fejemet látná azt hinné dagadt vagyok. (Hozzá teszem ápolt, csinos lány vagyok, vékony és edzek is, sminkelek, stb). Utána jött a még nagyobb feketeleves: megcsalt, és elkaptam valamit a csajtól.
Szakítottunk. Ez az egész helyzet sajnos odáig fajult, hogy egyáltalán nem érzem magamat szexi nőnek. Akármilyen pasi próbál velem flörtölni, vagy közeledni felém, elkezdek bepánikolni és úgy érzem nem vagyok szexis. Járok pszichológushoz, nem emiatt de ezt is érintjük.
Nem tudom, mit tehetnék. Nagyon megviselt anno ez az egész, és rettegek, hogy ha lesz új párom rossz leszek az ágyban, nem leszek ügyes, nem jól csókolok, már minden ilyen intim dologtól félek...
#1
Dehogy vernéd… börtönbe kerülhetett érte
Az nem megoldás ha azt az embert aki ilyent művelt egy hölggyel hogy jól elvered mert egyrészt következménye lesz,másrészt ne alacsonyodj le az ő szintjére!
A megfelelő és helyes eljárás az lenne ha megfogod a hölgy kezét,és elmagyarázod idővel be is bizonyítod azt hogy egyeltalán nem úgy van ahogy előtted bántak vele.Na az az igazi menő aki ezt végigcsinálja és ezeket a negatív érzéseket eltörli a lányból és helyette a pozitív jó dolgokat táplálja bele!
Tisztázzuk. A rendőrségnek nincs kapacitása arra hogy mindenféle embereket hajkurásszon, aki behúzott neked 2t. Ha nem épp kamera előtt tette akkor nagyban le fogják szarni.
Kérdező köszönöm, hogy leírtad ezt a történetet. Kicsit felnyitotta a szemem és megkönnyíti egy múltbeli esemény feldolgozását.
Örülök, hogy ti ezt megbeszélitek, de sajnos ez annak kárára megy, hogy a kérdező nem kap választ, pedig leginkább támogatásra lenne szüksége.
Kérdező, remélem nem változtattad meg a külsődet az ő kedvéért.
Szerintem nézd meg jól, hogy HOL ismerkedsz, és KIVEL.
Renegeteg törődő férfi van, aki soha nem bánt nőt, akkor sem, ha ketten vannak a négy fal között.
Csatlakozz olyan csoporthoz, ahol gyakorolhatod a hobbidat, a közös önkéntes munka pl. jó alap lehet. És ne félj, mindenki mást szeret, valakinek te vagy az élete nője.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!