Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, az alkalmi sexről és annak rejtegetéséről kérdeznélek Titeket.Mennyire titok?
12es vagyok. Az én történetemnek utólag számomra van tanulsága, az hogy te mit teszel, a te döntésed.
Házasságom előtt volt néhány alkalmi kapcsolatom is. Nem qurvaságból, hanem mert akkor és ott ezt akartam. Ha a férfiak teszik ezt, nem gond, de ha mi nők, akkor elítélnek minket. Ez az általános gondolkodás. Amikor férjhez mentem, nyilván kaptam erre vonatkozó puhatolózó kérdéseket, és én úgy döntöttem, nem mesélek ezekről, azt mondtam, nem voltak ilyen kalandjaim. Egyszer két éves házasságunknál barátnőmmel iszogattam otthon, a férjem még dolgozott. Emlegettük a múltat, vihorásztunk. Hazaért a férjem, kérdezte mi ez a jókedv, és a hülye barátnőm azt találta mondani ittasan, hogy épp kibeszéltük az egyéjszakás kalandjainkat. Majd észbe kapott és hozzátette, vagyis az enyémeket, mert a te feleséged egy szent volt mindíg. De a hangsúly elárulta, hogy kamuzik. Párom nem szólt rá semmit, de éreztem hogy baj van. Két nap telt el, amire előhozt ezt, és megkérdezte, mi az igazság. Természetesen tagadtam, hiszen korábban már kimondtam hogy nem volt ilyen. Ettől kezdve őrült módon féltékeny lett, minden lépésemról tudni akart, ilyen elótte sosem volt. Leribizett, elviselhetetlen lett, sokat veszekedtünk. Egy hónapig tartott ez, majd átment kedvetlen, csendes duzzogásba. Azt gondoltam, lassan elül a vihar, de tévedtem. Két hónap után hazaköltözött, azt mondta, nem akar már, nem akar egy hazug nőt. A részletekkel nem untatlak, de tényleg nem akart visszajönni. Egy hónap különélés után úgy gondoltam, nincs veszítenivalóm, és elmondtam neki mindent a korábbi alkalmi kapcsolataimról. Egy hét múlva felhívott, és megkérdezte, hazajöhet e. Hazaköltözött. Nem mondom hogy felhötlen időszak jött, de átvészeltük. Azt mondta, nem az a baja hogy volt ilyen idószakom, hanem hogy hazugságban tartottam. És hogy arra gondolt, sokkal több ilyenem volt. Helyreállt a béke, és mai napig együtt vagyunk. Én azt mondom utólag, ha együtt élsz valakivel, szeret és bízik benned, megérdemli az igazságot. Ezért fog továbbra is is bízni és hinni ni neked. Mondd el neki amit titkolsz, könnyebb lesz mindkettőtöknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!