Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mit gondolhatott a pasi, hogy elmentem hozzá aludni?
Sziasztok!
Ez számomra egy elég vicces történet, de így vissza gondolva, lehet, hogy én voltam hülyének nézve és erre lennék kiváncsi.
Néhány éve, elkezdtem beszélgetni egy pasival aki mondhatjuk azt, hogy elég jól nézett ki. Mindenki elvolt ájulva tőle, aztán amikor elkezdett szóba állni velem, eléggé imponált nekem.
Tulajdonképpen nem beszélgettünk sokat. Messengeren 1-2x egy héten, élőben pedig amikor találkoztunk, úgy tettünk mintha sosem beszélgettünk volna, érdekes volt:)). Egy hónap után találkoztam vele egy buliban, amikor már kèszültem haza. Mondta, hogy menjek hozzá aludni, mert közel lekik, én pedig kellett volna taxizzak vagy 20 kmt. Tudtam, hogy miért hív magához, s azt is tudtam, hogy nem lesz semmi. Elmentem hozzá és szépen lefeküdtem aludni,persze ő próbálkozott, hogy legyen több is, de nem engedtem. Reggel felkelltem és szépen megköszöntem a helyet majd eltávoztam.
Rá egy hétre megint találkoztunk, mert bulit tartott magánál, tulajdonképpen voltak közös barátaink, elmentünk és megint mondta, hogy maradjak ott, s én szintén ott maradtam aludni. Reggel rám vágta az ajtót:))) s utána mindig amikor találkoztunk, úgy nézett rám mint egy hülyére.
De megakartam mutatni neki, hogy nem úgy van az, hogy ő gondolja, hogy mindenkit akkor kap meg amit akar, plusz semmi kedvem nem volt lefeküdni vele, plusz jó volt mert nem kellett taxiznom.
Kiváncsi vagyok nagyon a véleményetekre!
Ha azt akarod felé sugározni, hogy nem vagy könnyen kapható, akkor nem ez a megfelelő módja. Ez így tényleg butaság.
Tudod, hogy miért hív magához, majd a lakásán az ágyban fekve elutasítod.
Ha már smucig vagy lusta vagy ahhoz, hogy haza taxizz, akkor gondolkozz, mielőtt egy férfinak azt mondod, hogy nála alszol.
Gondolom ezek után többet nem próbál közeledni feléd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!