Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek velem volt a baj, vagy csak nem épp egy érett partnerem volt anno?
Volt egy barátom, lassan két éve, 22 éves volt. Ez az egész szexuális dolog nem ment közöttünk, mármint a vágy megvolt benne, nem csak én felém, más lányok felé is, ez volt a szakításunk oka.
Ami zavart mindig, az az volt, hogy ő pl nem vett óvszert soha, vagy hogy mondjam, nem is csak az, hogy nem vett, hanem nem tartotta fontosnak a védekezést, inkább így fogalmaznék, de talán nem is volt szükség rá, mert nem jutottunk el a végéig soha. Tudom, hogy másképp is teherbe lehet esni, megszakításos meg előváladék, stb, nem erre szeretnék kitérni. Soha nem vetkőztünk le. Én akartam, mert az a normális, de ő soha. Mindig én kezdeményeztem, ha én nem teszem, ő nem is akarja. És itt nem arról van szó, hogy mással lefeküdt, mert soha nem ment sehova, elég unalmas fiú volt. Ha én mentem, és orális szex volt, azért is könyörögni kellett kb, amit nem is értek, vagy soha nem akarta, hogy végigcsináljam. Ha valaki arra térne ki, hogy biztos nem néztem ki jól, stb, akkor ezt hagyjuk, tényleg ezeket szeretném így középpontba helyezni.
Utána nem jártam a sráccal, tehát nem mondtuk ki, hogy ez kapcsolat, de vele meg teljesen más volt. Ő akart mindent, kérte, mondta, ő irányított, tényleg aktív volt az egész, és nem három percig csináltuk. Aki érettebb vagy volt hasonló élménye, az segítsen rájönni. Bár már nem érint, de ez valamiért rányomta a bélyegét a további kapcsolataimra, valahogy mindig eszembe jut, és nem jövök rá mi miért volt.
Privát üzenetet NEM KÉREK, köszönöm:)
Te hány éves vagy?
Egyébként új embereket ne büntess soha korábbi idióta miatt. :)
Nem volt veled semmi baj. Nagyon sokszor van olyan hogy az első partner bénasága, önzése mély nyomot hagy a fiatal lányokban. Frusztráltak maradnak, természetesnek veszik a szart, a rosszat. Ezért van a rengeteg olyan kérdés hogy miért nem tud elélvezni, vagy másnak is ilyen rossz e...
Az első alkalmon nagyon sok múlik. Illetve az első pár alkalmon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!