Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők, akik már inkább undort éreznek a szex iránt? Hogy sikerült ebből kigyógyulnotok?
Rövid próbálok lenni. 22 évesen kezdtem el ismerkedni, akkor lett életem első kapcsolata. Lényeg a lényeg hamar bíztam és hamar lettem szerelmes. Naiv voltam nagyon is. Sokat csalódtam az első kapcsolatom után is. Volt amelyik megcsalt ( ez távkapcsolat volt). Ennél nehezen tettem magamat túl rajta. Majd lett még egy kapcsolatom. De ennek vége lett. Nem igazán éreztem azt, hogy komolyan gondolja velem és a tettei is ezt mutatták ezt inkább nem részletezném túl hosszú lenne a lista.
Azóta nagyon úgy érzem, hogy minden csak a szex körül forog egyszerűen forog a gyomrom az egésztől. Voltak randijaim az utóbbi fél évben. Nos az egyik pasi a 2.randin szeretett volna bejutni a bugyimba amit persze én elutasítottam, nem is keresett azóta. Amit nem bánok. Folyamatosan falakba ütközök emiatt, már ha valaki rögtön szexel jön azzal tudom sokáig nem fog tartani az ismerkedés . Azóta mióta tudom, hogy undort kelt nálam a szex a sok csalódás kihasználás miatt is a rég múltra visszagondolva, ezt az ismerkedést jegelem nem is vágyom rá. De, tudom hogy én is vágyom egy szerető társra na de nem olyanra akinek a legelső és legfontosabb a szex. Viszont úgy érzékelem, hogy nincs olyan férfi akinek szintén fontos lenne az ismerkedési fázis, lépésről lépésre, nem egyből durr bele a közepébe.
Nők. Akik valamilyen szinten a sok csalódás miatt már undort éreztek inkább, Ti hogy változtatok meg?
Mi volt az a pont ami után visszatudtatok térni a régi énetekhez ami még tudott hinni, bízni, érezni??
Kéne egy kis pozitív öntet mert én se érzem magam jól így
Tudom, hogy nem hoz semmi jót ha ebben maradok benne de ez az utóbbi fél éves ismerkedés, próbálkozások ez már felemésztett inkább minthogy pozitívan töltött volna fel.
Valaki aki esetleg hasonló cipőben jár vagy járt? :-/
Nem voltam soha kapcsolatfüggő
A kapcsolatok vége után fél év és volt 1 év is amíg egyedül voltam. Ha az lettem volna 22 éves korom előtt is már lett volna kapcsolatom.
Az amit érzek szimplán a csalódásaimból ered.
Nőktől kérdezném, hogy mi segített rajtatok? Szakemberen kívül?
A szakember sajnos sok pénzbe kerül erre keretem nincs jelenleg.max tényleg ha már más nem fog segíteni akkor felkeresek egyet.
Személyes tapasztalatok vagy egy kis lelki pozitív fröccstől talán most jobban lennék egyelőre ez is segítene.
Sajnos a mai világban már a legtöbben úgy vannak vele, hogy 1-2-3 randi után már mehet a menet, és nem szánnak időt arra, hogy megismerjék egymást. Vagy valamelyik fél nem is akarja megismerni a másikat, mert csak a szexre utazik. Elég elb@szott egy világ ez, sajnos.
Próbáld meg kiszűrni az ilyen embereket.
Az is egy opció, hogyha előre leszögezed, hogy te nem akarsz egyből szexelni, előtte szeretnéd megismerni őt rendesen. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!