Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » 2008-ban Bombanő Csilla azt...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

2008-ban Bombanő Csilla azt mondta, hogy nem bírom tovább. Ezt ki bírná tovább?

Figyelt kérdés

A 10 emeletes házzal szemben, konkrétan az mellett ültünk este 23 óra körül a padon. Ki volt nyitva az ablak a harmadik emeleten, pont akkor éppen szünetet tartottunk a kontaktusban a cimborával, amikor meghallottuk a csattanásokat, végszóval. Közölte, hogy ez a nő az osztálytársának az édesanyja. Mondtam, hogy gratulálok.:)



Ha tenyérben szorítva, összekulcsoljátok az ujjatokat és a tenyereteket elkezditek folytonos kihagyásokkal összepattintani, akkor ez a hang alakul ki. Ugyanez van, amikor a női fenék, meg a nyomó személy combja összeér.



"Megfingatták" :) a nőt, konkrétan már egy órája nyomták legalább. Félkeményen nyomta a köpcös és kimondatta vele a végszót. Azt úgy szükséges elképzelni, hogy már megelőzőleg egyszer vagy kétszer valamit mondott a nő, (elég, fáj, hagyjuk abba)

és a második vagy a harmadik megszólalás volt az, hogy a kétségbeesettnek hallatszott, eredetileg kellemes fájdalmak, ugyanakkor végül már túltengett fájdalomnak alakult dugás alatt, áhítatott szavakkal kért befejezést.


Ugyebár a nők nemi szervében kétszer annyi ideg van, mint a férfiakéban.

Ha az masszívan kikészül, akkor bizony akarva-akaratlanul jönnek a szavak.

Jó kérdés, hogy az illetékes nőnek milyen hüvelye lehetett és abban mekkora pénisz végezte a dolgát, ha 3 gyerek születése után, ki tudott

készülni ennyi idő alatt.


Mindenesetre a vérmes fejű, köpcös figurának nagy szerencséje volt.

Járt fel szexelni a nőhöz, nem volt időhöz kötött és 20-30 ezreket vitt a nőnek. Az már tudható volt, hogy a delikvens nő járkált lakásokra is, szüksége volt a pénzre. De ez akkor volt. Most már az is érdekes, hogy egy egész városrészben nincs olyan nő, akit egyáltalán ilyen adottságokkal látni lehetne. Vannak városrészek, ahol egyre kihaltabb az élet. Költöznek el városokból emberek külföldre és Budapestre.


Az a helyzet, sok nővel az a baj, hogy nem tud és nem akar feloldódni. Túlteng benne a kinlódás és holnap tárgya, hogy mi lesz ekkor, mi lesz akkor? Minden férfi disznó. Holott sokkal egyszerűbb lenne

az élet, ha csak inkább az eszük helyett a szívükre hallgatnának és a biológiájuk szerint próbálnának meg létezni.(Legalább néha)


Ebben az évszázadban már valami elveszett a nőkből és a paranoid túlsúly meg a patológiás tendenciák jelentkeznek meg egyre többüknél. Mindenben a rosszat és a csalódást látják, csak azt nem veszik figyelembe, hogy nőnek születtek (elméletileg) és ezáltal elveszik belőlük a nőiesség.



#szex, történet,
2020. máj. 31. 14:37
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

Mi a kérdés?

21/L

2020. máj. 31. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

A kérdés nézőpont kérdése. Mondjuk ha egy 1 óra időintervallumot vesznek figyelembe azon nők, akikbe hatásos méretű pénisz hatolt be, akkor ennek tudatában lehet az a kérdés, hogy a te például 1 órát bírtál-e már egyhuzamban?


Nem akarlak megsérteni, de egy 21 éves lánynak vannak témák amik magasan hatnak. Mert esetleg meghaladják a szintjét.

Ahol én élek, abban a városrészben a 20 éves lányok most olyanok, mint amilyenek annak idején a 12 évesek voltak. testileg fejlődnek, agyilag nem. Ez csak délutáni hülyülés, de én tőled pont nem várok reakciót.


Inkább micimackót javasolok:)

2020. máj. 31. 15:03
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Kedves kerdezo, ez mi akart lenni ez az eszmefuttatas?
2020. máj. 31. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Miért kell leszólni az első válaszolót? Nézd: Kedves poéta! Nem rossz a stílusod de az 1-esnek annyiban igaza van hogy ez egy kérdésekre és válaszokra épülő felület. Egy blogban, vagy szextörténetekkel foglalkozó fórumon szerintem jobban helye lenne az írásnak. Bizonyára én vagyok optimista és sajnos ismerek olyan nőket akikről írsz hogy testileg fejlettek amúgy nem, de én azt gondolom hogy a többség nem ilyen, csak mit sokszor a hangos kisebbség rossz képet alakít ki a többiekről.
2020. máj. 31. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Ez csak egy unatkozó, magát rendkívűl inteligensnek hisző férfi.

Hosszan és szofisztikáltan leírt idióta kérdés.

Biztos nem kapta meg ezt a Bombanő Csillát 2008-ban.

2020. máj. 31. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Hát igen szar idő van nem lehet mit csinálni:) Mondjuk lehet akármilyen bomba a nő nekem ezek után nem kellene.
2020. máj. 31. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

"csak mit sokszor a hangos kisebbség rossz képet alakít ki a többiekről."


Azért ezt érdemes lenne átgondolni. A többség nem ilyen? A statisztika elemzésbe sem érdemes belemenni, mert ördögi kör lenne. Azért nem tudok neked igazat adni, mert a kérdés feltevésre került, a tárgyrész pedig kitöltésre. Nem feltétlenül van igazad. Ez szintén nézőpont kérdése.

De szerintem, ha jobban belegondolsz, legalább 50%-ban nekem adsz igazat magaddal szemben.



5: Inteligensnek hisző? hisző:)?


Nem lehet olyan idióta, mint amennyire TE saját magad miatt, saját szemszöged körül látod az ilyen dolgokat. Biztos nem kaptam meg, mivel NEM volt pénzem, nem ismertem személyesen és tizenéves korban

valószínűleg nem tudtam volna oly módon kielégíteni Bombanő Csillát,

hogy amikor a tükörbe nézek, azt mondhassam: micsoda férfi vagyok!


De ez legyen csak az én problémám, (hogy a nőies nő Bombanő Csillát a pénzes férfiak kaphatták meg.) Ugyanis a köpcös látták párszor lejönni onnan, tűzpiros fejjel, öntelt vigyorral.


Persze! Hát így könnyű boldog férfinek lenni. Ahol van PÉNZ, van szerencse(megismerte, valahogy az útjába került), van nő, van kitárulkozás.

2020. máj. 31. 15:56

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!