Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek hülyeség volt emiatt megszakítani a szexkapcsolatot, vagy igazam volt?
Szóval van egy pasi, akivel egy baráti társaságban vagyunk, és egy ideje elkezdtünk kavarni. Én szűz vagyok, ő már nem. Azt beszéltük meg, hogy nem muszáj rögtön szexelnünk, csak szépen lassan haladunk, és ahogy alakulnak a dolgok. Ha eljutunk a szexig el, ha nem nem. Szóval sosem volt vele orgazmusom. Próbált simogatással, ujjazással, nyalással, de sehogy sem sikerült, hiába próbálkoztunk többször is. Mondtam neki hogy hogy jó nekem, irányítottam stb, de így sem sikerült. Pedig nekem általában nagyon könnyen van orgazmusom, akkor is ha magamnak csinálom, meg akkor is ha egy pasi. Én megmondtam neki hogy ennek így semmi értelme, hagyjuk inkább az egészet. Ebbe vonakodva, bár beleegyezett. Továbbra is haverok maradtunk, szóval még mindig látjuk egymást. Nem is olyan rég, hülyültem egy idősebb pasi ismerősömmel, és valahogy a szexre lyukadtunk ki, én meg viccelődve megjegyeztem, hogy majd én rendelkezésére állok ha szán rám egy-két éjszakát. (ezt nem gondoltam komolyan, a pasi is tudta hogy csak vicc volt) Viszont az akivel volt ez a kapcsolat, meghallotta, és rögtön elkezdte mondani(privátban) hogy csak azért hagytam abba ezt az egészet, hogy dugjak egy idősebb pasival, hátha lesz orgazmusom. Azt már nem fejteném ki hogy mi volt utána, mert kb tömören ennyi a lényeg.
Szerintetek az hogy nincs orgazmusom elég ok volt egy ilyen kapcsolat megszakítására, vagy azért nem kellett volna még abbahagyni?
Az a legnagyobb bunkóság ebben hogy te úgy beszélsz valakivel a szexről hogy azt mindenki hallja.
Ezt borzasztó közönséges , szégyelni való inkább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!