Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet, hogy csak szexpartner vagyok? Részletek lent, mert bonyolult
Sziasztok! A következő lenne a kérdésem. Egyedülálló, bőven felnőtt (30-as)nő vagyok. Egy nagyon rossz kapcsolatból sikerült néhány hónapja végre kilépnem és nemrég elkezdtem ismerkedni a neten.
El is kezdtem beszélgetni valakivel. Az illető elvileg szintén egyedülálló, ő is nemrég lépett ki egy hosszú kapcsolatból. Jófej, szellemes és le vett a lábamról a dumájával. Chatelés közben elmondtam, hogy komoly kapcsolatot keresek és hogy nem vagyok az egyéjszakás kapcsolatok híve, szóval nálam soha nem erről szólt és ezt ő is tudja. De azt is mondtam, hogy szeretném végre kicsit jól érezni magam (lehet ezt értette félre?)
Aztán mégis átment a beszélgetés szinte már szexchatbe. Mindketten kielégítetlen kapcsolatból jöttünk és nagyon egymásra hangolódtunk, így úgy voltam, hogy belefér és élveztem.
Mikor végre először találkoztunk nagyon jót beszélgettünk, de aztán mindketten elég "túlfűtött" hangulatba jöttünk és elég nyúlkálós kedvünk lett. De nem történt semmi.
A következő találkozás a véletlen műve volt. Én rosszul lettem, ő pont arra járt és hazahozott. Kedves volt és úriember. De megint elég érdekes irányba terelődött a dolog, már majdnem szex lett, aztán mégse:D
Mint láthatjátok szexuálisan mindketten nagyon túlfűtöttek és kielégítetlenek vagyunk/voltunk :D
Legközelebb már az ő egyik lakásán találkoztunk. Ott már MINDEN volt. Eszméletlen volt vele az ágyban. Itt már éreztem, hogy kezdek beleesni.
De utána egyre kevesebbet írt, soha nem ért rá. Majd néhány nap múlva újra elkezdett írni, szintén szexchat lett a vége.
Újra találkoztunk nála, szinte az egész estén átszexeltük.
Előzékeny volt, figyelt rám, mindent elkövetett, hogy élvezzem és utána sokáig meg sem szólalt csak átölelt.
Viszont nem csókolt meg. Egyszer sem még.
Aztán megint jött a "nem ér rá" és "elutazott" szöveg.
Most itt ülök a gép előtt mert nem tudom, hogy mit tegyek. :D
30 fölött lehetne elég eszem ehhez, de úgy érzem magam vele, mint egy buta kislány, aki teljesen meg van zavarodva.
Vajon csak szexpartnernek tart?
Vagy csak túl nagyot csalódott ő is ezért nem mer nyitni jobban? Vagy csak én vagyok túl bizonytalan? Ebben kérem a segítségeteket/tanácsotokat, hogy mit kéne tennem? Nem beszéltünk még soha arról, hogy mi is ez köztünk.
Nem kellenek a megvető, gyalázkodó kommentek, tényleg azt kérem segítsetek.
Egy 30-as nő aki kezd szerelmes lenni
Kedves Kerdezo,
A gond ott van, hogy minden a szexrol, meg a fogdosasrol szol nalatok. Talalkozzatok ugy, hogy kimondottan ne errol szoljon, hanem ehelyett ismerjetek meg egymast. Es egymas szandekait. Hangsulyosan mondd el neki, hogy mit szeretnel ettol a kapcsolattol. Es kerdezz ra, hogy o mit szeretne. Igy kiderulne, hogy van-e koztetek harmonia, szinkron. Ugyanazt akarjatok-e. De eleve mar ahhoz, hogy az ember eldontse, mennyire legyen komoly egy kapcsolat, kell az, hogy megismerje a masikat. Szoval az is elofordulhat, hogy nem fog tudni rogton valaszt adni. De annyira szaladni a szex iranyaba, amennyire Te leirtad a kerdesedben, az biztos, hogy hiba.
Egyebkent amit leirtal, egy tipikus taktika az ilyen ferfiaknal. Lehet, hogy egyszerre tobb not tart, es mindegyikkel azt jatssza amit veled. Persze megvan mindig a sztorija, amit eload. Hogy miert nem er ra, mennyi dolga van, stb stb. Van aki evekig kepes igy fenntartani egy kapcsolatot. Kozben Te meg esetleg egy komoly kapcsolatot akarsz, es elrabolja az idodet.
Az intelligenciarol meg ne nagyon irj, mert ha ilyen hulyesegbe belerangattak Teged, akkor epp az, hogy Te nem vagy intelligens. :( Reg ra kellett volna jonnod, hogy jo esellyel kihasznalnak.
(Van egy kis eselye annak, hogy megis komoly kapcsolatot akar az a ferfi, azert irtam, hogy jobb lenne ezeket megbeszelni. A szextol meg kicsit elvonatkoztatni, amig nem derulnek ki tisztan a szandekai.)
Valamit hiányoltam a beszámolóból:
Egyszer sem írtad,hogy eszméletlen jó voltál. Van aki nem szeret csókolózni.
-De olyat nem ismerek,akiben örök szerelem gyúlna,ha két randin is belead mindent,és egyszer sem viszonozzák úgy igazából az igyekezetét.
Egy modern önbizalommal teli csókának nem kihívás bármelyik nőt az ágyába vinni, csak azzal lehet meghalni,ha a nő tündéri mosollyal aktív kielégíti kézzel, szájjal, egy sütőkesztyűvel, vagy bármi mással ami nem a vaginája.
Elképzelhető hogy belefutottál egy profi "csajozógépbe" - pontosan azt mondta amit hallani akartál, s ami ahhoz kellett, hogy a bugyid lekerüljön rólad.
Egyébként meg teljesen mindegy... az számít, hogy veled hogy viselkedik márpedig úgy tűnik visszavette a tempót. Ha te jobban el akarod mélyíteni ő meg nem - akkor hagyd az egészet a francba és lépj tovább, ez a story ennyi volt és kész.
Ismerem ezt a férfi típust. Csak akkor keres, ha szexelni akar veled, mert mást jelenleg nem lát benned, és sztem más nőkkel is "ismerkedik"
Jobb ha tisztázzátok a helyzetet, h te mit szeretnél, és h ő mit. Így akkor tisztábban fogsz látni.
L
Én is a csókon akadtam fent, mert a legtöbb pasinak a csók sokkal intimebb dolog a szexnél. Csak azt csókolják meg akihez tényleg gyengéd érzelmek fűzik őket.
Tuti hogy csak szexre tart, lehet hogy tényleg egy rossz kapcsolaton van túl és nem akar semmi komolyat de nincs benne annyi gerinc hogy ezt elmondja, de az is lehet hogy full kamus és van valakije, miközben neked előadja a rossz kapcsolatos dumát, mert tudja hogy te valóban nemrég léptél ki egy ilyenből, és ezzel ébreszt bizalmat hogy úgy érezd, hasonló a helyzetetek.
Egyébként meg az is lehet hogy mivel te nem keresed, azt hiszi hogy te vagy az aki nem gondolja olyan komolyan, és így akkor neki is megfelel ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!