Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek van rá esély, hogy szexeljünk?
Van egy fiú, akivel elég érdekes a kapcsolatunk. Jártunk két hónapot, ez alatt az idő alatt nem feküdtünk le, az orál volt a max. Szakítás után pár hónapig nem beszéltünk, aztán rámírt, hogy benne lennék-e egy barátság extrákkal kapcsolatban. Igent mondtam, találkoztunk, de akkor is csak orál volt. Néhány hétre megint eltűnt, de én se írtam neki. Majd ez elkezdett zavarni, szóval ráírtam, de ő közölte, hogy pár napja lefeküdt egy másik lánnyal, és olyan jó volt vele a szex, hogy azt nem tudnám überelni, szóval inkább hagyjuk egymást. (Én szűz vagyok, a másik lány már nem volt az.) Kicsit rosszul esett, de elengedtem a dolgot. Viszont nyár elején megint rámírt az "extrabarátom", bocsánatot kért a múltkoriért, és megbeszéltük, hogy na, akkor most már tényleg szexeljünk. Sajnos nyáron erre nincs lehetőségünk, mivel mindkettőnknél mindig van itthon valaki, és egyikünk sem szeretné beavatni a családját a részletekbe. Szóval maradt a sexting. Néha egymás után több este is csináljuk, máskor kimarad egy-két nap, főleg amikor valamelyikünk buliba megy, vagy valamiért idegesebb.
Valamiért már elég régóta nem írt rám. Kb egy hete én írtam neki, de akkor is olyan flegmán reagált, valami olyasmit hogy "Nekem mindegy, a te dolgod, azt csinálsz, amit akarsz." Nem ezt írta le, de ilyen stílusban. Azóta egyáltalán nem beszéltünk, és félek, hogy már nem is akar lefeküdni velem. Legközelebb szeptemberben lenne alkalmunk a dologra, mert ugye beindul a suli, tesóink is lelépnek, szóval csak akkor találkozhatnánk.
Szerintetek mi üthetett belé? Van rá esély, hogy szexeljünk?
(Kérlek, ne jöjjön senki se azzal, hogy az elsőt nem egy szexkapcsolatban kellene, mindent átgondoltam és jó lesz ez így... már ha megtörténik, ugye...)
Ha még valaki itt van, és érdeklik a fejlemények a drámámban...😂
A srác egy hete jelentkezett, hogy átmehetnék hozzá,de lekoptattam, mert rájöttem, hogy nem akarok olyannal vesződni, akinek csak a szexre kellek és szó nélkül kidobna. Egyébként megismerkedtem egy sokkal normálisabb, jobb fej fiúval, most vele alakulgatnak a dolgok. Remélem, hogy össze fogunk jönni😊 Valahol még annak is örülök, hogy nem mélyült el annyira ez a barátság extrákkal az exemmel.
22. Örülök, hogy megjött az eszed!
S remélem összejön egy kapcsolat a másik sráccal!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!