Kezdőoldal » Szexualitás » Fogamzásgátlás » Lehetséges? Mennyi az esélye?

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehetséges? Mennyi az esélye?

Figyelt kérdés

2015.05.30-án lefeküdtünk a barátommal, háromszor.

Először és másodszor is óvszerrel védekeztünk. Az első aktus során sem ment el az óvszerben, mivel a fenekemre verte, jóval azután miután kivette volna és levette volna az óvszert. Tehát ez esetben semmi veszély nincs.

Ahogy fent is említettem másodszor is óvszerrel védekeztünk ekkor el sem ment.

A második aktus után volt egy kis szünet mielőtt a harmadik lett volna. Előtte elment pisilni, viszont kb. 5 percig óvszer nélkül csináltuk. De még ezután is kb. 8-10 perc múlva élvezett el.

Viszont egy kicsit ideges vagyok emiatt.

Tudom, hogy felelőtlen döntés volt mindkettőnk részéről, többet ilyen nem.is fog előfordulni. Rengeteget olvastam erről az egész témáról. Es igaz hogy nincs valami nagy esélye de azért egy kicsit tartok tőle.

A mesntruaciomnak 06.10-en kell megjönnie, tehát még egyáltalán nincs késésben.

Viszont a masik az, hogy amúgy sem rendszeres a mensim. Általában nem 28 napra jön meg. Májusban kerek egy hetet késett. De van, amikor előbb , van amikor 28 napra jön meg.

Tudom, hogy már vannak ilyen kérdések, de higgyétek el már az összeset vegigolvastam.

Termeszetesen ha jövő héten vagy azután sem jönne meg a menstruációm akkor mindenképpen csinálok tesztet.

Köszönöm előre is. :)



2015. jún. 5. 11:34
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Ha ennyire tudod a választ,akkor minek tetted fel a kérdést?
2015. jún. 5. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

nem tudom a választ. Fogalmam sincs miből gondolod.

teljesen normális kérdést tettem fel, tehát ha kérhetlek rendesen válaszolj.

köszönöm

2015. jún. 5. 11:41
 3/11 anonim ***** válasza:

Vegyünk egy ideális esetet, tegyük fel, hogy most 28. napra fog megjönni. Amennyiben így van, akkor felosztatjuk elméletben az egész ciklust 3 részre. Az első 10-12 napokra, amikor még biztonságos akár óvszer nélkül is, a 12-16 napokra, amikor azért nagyon nem kéne óvszer nélkül, hisz akkor van ovuláció, illetve a 16-28. napokra, amikor pedig már papíron nem megtermékenyíthető a petesejt, mivel -megint csak papíron- mire a méhbe ér elméletileg már túlkoros, nem megtermékenyíthető. Namost, ebből a szempontból a dolog határeseti, mivel a rizikós periódushoz közel van. Tehát ez alapján akár lenne reális esély HA beléd élvezett volna.


Viszont, én annak idején azt tanultam egyetemen is és még gimiben is, hogy egy bizonyos mennyiségű spermium mindenképpen kell ahhoz, hogy a petesejt fala áttörhető legyen. Tehát egy spermium biztosan nem fog megtermékenyíteni. Továbbá, azt is beszéltük, hogy ha az első ejakuláció során nem kerül be elegendő spermium, akkor már nem is fog, mivel a második, harmadik, x-edik orgazmus koránt sem juttat annyi hímivarsejtet az ondóba és ezáltal a hüvelybe, mint amennyit az első juttatott volna.


Összegezve tehát, szerintem nem.

2015. jún. 5. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Igen tudom hogy természetesen akkor lenne nagyobb az esély ha belém élvezett volna. De erről koránt sincs szó, szóval köszönöm szépen. egy picit megnyugtattal. :)
2015. jún. 5. 12:11
 5/11 anonim ***** válasza:
nincs esélye szerintem,és jövő héten még nagyon korai tesztelni,ha nem jön meg,akkor olyan 2-3hét múlva inkább
2015. jún. 5. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
köszönöm a tanácsot. mindenképpen megfogadom!!
2015. jún. 5. 12:20
 7/11 anonim ***** válasza:

k.rrvára kicsi az esélye, szerintem ne parázz..


és soha ne mondd, hogy soha. ;)

2015. jún. 5. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

köszönöm a választ :)

ha ezt arra érted hogy többet ilyet nem csinálunk, akkor azt tényleg soha tobbet. :)

2015. jún. 5. 13:05
 9/11 Joe.38 ***** válasza:
Csináld popsiba. 100 % fogamzás gatlás. Belelehet élvezni. Ktt nem lehetsz terhes. Se gyogyszer se aggódas. A tökéletes megoldás.
2015. jún. 6. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim válasza:
Szerintem nem lesz semmi gond,nyugi:)
2015. jún. 7. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!