Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem kíván a barátnőm?
Elsősorban lányok válaszát várom, de persze srácok is írhatnak!
A barátnőmmel már jó pár éve járunk, kezdetben nem volt különösebb gond szexuális téren, igaz mindig kisebb "étvágyú" volt nálam, de ezt még tudtam tolerálni, mivel sajnos alap helyzetben is ritkán tudunk szeretkezni, mert nagyon ritkán tudunk zavartalanul kettesben lenni, de azért néha-néha megtudtuk oldani a dolgot, viszont az utóbbi időben ez megváltozott...Hát elég durván hagzik, de idén még nem szeretkeztünk!!! (Pedig lett volna rá alkaloom, ha nem is sok.)És nem értem az okát. Soha semmi jelét nem mutatja, hogy kívánna vagy, hogy ez a dolog őt zavarná, sőt ha próbálkozok valamivel, mert szerintem a petting is jobb, mint a semmi, akkor is elutasítás a válasz. pl.ha a bugyija felé kezdem simizni, elhúzza a kezem, stb. Az utóbbi időben már nem is nagyon próbálkozom dacból, mert tudom, hogy hiába. Már jó ideje mindig eltervezem, hogy a legközelebbi találkozásunk alkalmával felhozom a témát de mégsem teszem meg, mert rettegek a választól...halálosan szeretem, és nem tudnám elviselni, ha azt mondaná, hogy nem kíván vagy, ha a beszélgetésünk döbbentené rá, hogy valójában már nem is szeret, habár ezt kétlem, de már nem tudok mire gndolni. Tanácstalan vagyok...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Egyetértek, szerintem is az a legjobb megoldás, ha ezt megbeszéled vele. Tapasztalatom szerint meg lehet az ilyen dolgokat beszélni velünk. Csak bátran! :)
Lehet új trükköket kéne bevetned... egy kicsit felfrissíteni a dolgokat, meglepően és izgalmasan.
Csak hétvégén találkozunk általában, ha vége a vizsgáknak, akkor így nyáron már szinte minden nap.
Hát igen, már hónapok óta győzködöm magam, hogy felhozzam a témát.
Eddig mindent megtudtunk beszélni, szexuális tartalmú dolgokat is, de az más egy kicsit mert úgy érzem, hogy ez csak nekem probléma és ezért egy kicsit furán érzem magam...
Azt tudom, hogy nincs 3. személy a dologban, mert ismerem, tudom, hogy van annyi gernce, hogy előbb kidobna, mellesleg azt érzem, hogy szeret. De persze bennem felmerült, hogy mi van, ha megcsal, mert ez lenne a logikus, de túl jól ismerem, tudom, hogy ezt nem tenné meg.... Egyszerűen nem értem. Múlt nyáron kezdődött ez az egész. Nyaraláson ugye együtt töltöttük az éjszakákat és mondhatni, akkor is csak az én kedvemért szeretkeztünk. Láttam rajta, hogy semmi kedve hozzá. És azóta 1, vagy 2 alkalommal csináltuk, már nem is emlékszem pontosan. A barátaim azt mondják, dobjam ki, mert ez így nem normális. Ezzel én is tisztában vagy, de hogy szakítsak vala, ha egyszer szeretem?!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
szerinted, nekünk ezt honnan kéne tudnunk? elősször kérdezd meg a barátnődet, és csak utána írj ide.
de az is lehet hogy szégyelli a testét vagy valami ilyesmi problémája van.
"elősször kérdezd meg a barátnődet, és csak utána írj ide."
Utána már minek írjak? :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hát igen. Tudom hogy megkéne kérdeznem...de nem tudom, hogy hozzam fel a dologot, mivel ugye az utóbbi időben nem épp közonti téma a szex. Csak úgy egy beszélgetés közben dobjam fel, hogy "Te figyelj Kicsim! Mi miért nem dugunk?" ?
ÁÁÁÁ az annyira gáz!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!