Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kinek sikerült egy lányt elsőre kielégítenie?
Eddig 4 lánnyal voltam, ebből kettő komoly kapcsolat volt, másik kettő pedig csak kaland. Az első barátnőmmel 3 hónapig bénáztunk, aztán utána fokozatosan éreztünk rá a dolgokra. Szerintem fél évbe beletelt, amíg kitapasztaltuk, hogy hogyan élvezhetjük legjobban az együttléteket. Minimum 50 alkalom volt az elején, amikor nem tudtam kielégíteni, csak petting közben.
A második komoly kapcsolatom egy, már nem szűz lánnyal volt, de vele is volt 1-2 alkalom, amikor még nem sikerült. De pár nap után már nem volt gond.
A másik két lánnyal pedig nem beszéltem erről, úgy vettem észre, hogy ők is jól érezték magukat, de fogalmam sincsen, hogy volt-e orgazmusuk.
Összefoglalva: 1000 kicsi kis dologtól függ, hogy sikerül-e, de az a tapasztalatom (olyan nagy persze nincsen), hogy fokozatosan érzi meg az ember, hogy mi kell a másiknak. Szerintem nem is fontos, hogy az első alkalommal orgazmusa legyen a lánynak, elég annyi, hogy engedje el magát teljesen, és olyannal legyen együtt, akit teljes szívéből szeret, maradjon egy nagyon jó emlék az első. Ennél több nem kell.
Üdv! 19/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!