Nagyon megbántam amit tettem, azóta nem hagy nyugodni a lelkiismeret. Tényleg rossz ember vagyok?

A helyzet az, hogy mióta az eszemet tudom, arra vágyom, hogy találjak egy fiút, akivel leélhetem az életem, aki viszont szeret, aki nem csak a külsőségekre és a szexre megy. De sajnos nagyon naiv voltam régen..:( 16 éves lehettem, akkor még nem nagyon volt tapasztalatom a fiúk terén, nem volt soha barátom, de már rengeteg plátói szerelmen estem túl. Akkor megismertem egy fiút, aki életemben először érdeklődést mutatott irányomban. Én meg persze naiv és hülye voltam, azt hittem, tényleg érdeklem, és hogy megtaláltam "álmaim lovagját".. kb, 1-2 hónapig fűzögetett engem, persze eleinte elutasítottam. De aztán sajnos egyre jobban kezdtem beleszeretni.. a jelekből úgy tünt, viszont szeret, odafigyelt rám, és kedves volt..aztán persze mikor kettesben voltunk felhozta a szex témát. Na akkor megint elutasítottam, mert túl korainak tartottam.. aztán persze jött a szokásos dumával, hogy "tud várni.." az a gond, hogy akkorra már teljesen belezúgtam..:( de csak azért, mert előtte egy fiú sem bánt velem így.. ezért félreértelmeztem a jeleket.. aztán sajnos mégis megtörtént:( utána hírét se hallottam a fiúnak.. nagyon sokáig sírtam emiatt, főleg azért, hogy ilyen könnyen belementem.. egyszerűen undorodtam/undorodom magamtól.. de sajnos akkor még tényleg fiatal és naiv voltam:( azóta szerencsére felnőttem, és megfogadtam, soha többé nem követek el ekkora hülyeséget. Találkoztam egy másik fiúval, aki az előző fiú ellentéte volt. Félénk volt, egyáltalán nem nyomulós, és én beleszerettem:) elkezdtünk ismerkedni, és már az ismerkedés elején éreztem, hogy ő teljesen más:) mikor bevallotta, hogy többet érez irántam, mint puszta barátságot, ledöbbentem. Méghozzá azért, mert eddig soha senki nem mondta ezt nekem. Természetesen összejöttem vele, és a mai napig együtt vagyunk (több mint 1 éve), de én azóta az eset óta sem tudok nyugodni lelkileg.. mindig is bennem van az a tudat, hogy én is egy kis "könnyűvérű ribanc" lettem.. pedig a barátom azt mondta, pont azért szeret, mert én nem vagyok olyan, mint a többi lány, vagyis nem vagyok k*rva..:( nagyon féltem, ha megtudja, mit tettem, csalódik bennem és elhagy, hisz ő volt életem igazi szerelme:( de nem tudtam abban a tudatban élni, hogy "hazudok" neki... így hát elmondtam neki. Természetesen nem fogadta valami jól:( emiatt is rengeteget sírtam. Csalódott bennem, de nem hagyott el. De mondta, hogy azt hitte, én más vagyok..:( ez annyira rosszul esett, majd megszakadt a szívem:( nem tudom elhinni, hogy odaadtam magam egy utolsó bunkónak, akinek csak arra kellettem, és ezzel tönkretettem az életem..:( szerintem már soha nem fogok ettől a gondolattól szabadulni.

Sajnálom, hogy ilyen sokat írtam, de minden részletet le kellett írnom a teljes sztorihoz. Arra lennék kíváncsi, hogy mi a véleményetek erről? Szerintetek is "könnyűvérű ribanc" lettem?:( és van esély arra, hogy túltegyem magam ezen?