Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi volt idaig a legextremebb szexualis elmenyetek?
Színház zsinórpadlásán, miközben lent ment a buli, csak fel kellett volna nézni valakinek :) A csajom úgy ráncigálta a védőkorlátot, azt hittem leesünk.
Olaszországban autópályán 160-nál szopatni, úgy, hogy a csajom full meztelen, és pináját mutatja a külvilágnak. A kamionsofőr, ahogy megpróbált bekukucskálni fentről, ránkhúzta a többtonnás gépet, no, volt adrenalinfröccs.
Kefélés négyesben, épp a a két csaj szopott engem. Hát egyszer valami érdeset érzek a makkomon, nézem, a srác is közéjük furakodott. Le is lohadt, mit ne mondjak. Azóta békülésképp külön leszopatott a csajával :))))))
mi régebben hobbit űztünk az extrém helyekből és volt, hogy direkt úgy mentünk egy helyre, hogy na itt most szeretkezni fogunk. de olyan is volt, hogy csak spontán megkívántuk egymást és hát miért ne?
amúgy eddig mi is voltunk margitszigeten (aug. 20.) a balaton közepén több száz emberrel körülvéve, vonaton, régi sulinkban egyik este, gellért hegyen, egy motorcsónakban görögországban a kikötőben éjjel (persze nem a miénk volt) ésatöbbi ésatöbbi.
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!