Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnám ezt a helyzetet megoldani, hogy mindkettőnknek jó legyen?
Párommal megbeszéltük, hogy az orált elfelejtjük.
Nekem rossz emlékeim vannak róla, így én félek tőle
Párom meg megmondta hogy barátnőjével nem tenné meg, mert kicsit megalázó neki, és ha már a számba veszem, akkor meg sem fog csókolni, mert nem akarja érezni az ízét.
Megeggyeztünk, hogy akkor nem lesz, bele is ment.
Most viszont 1-2 hete nagyon hajszolja a dolgot, hogy szeretné, ha megtenném, mert az milyen jó, és legalább egyszer.
1. mi lett ez a hirtelen változtatása?? (eddig nem, most meg akarja)
2. hogyan tudom vele megbeszélni ha netán megtenném?? (nekem nem hiányzik az, hogy megteszem, utána meg nem hajlandó még puszit se adni)
Első hiba, amit elkövettél, hogy itt kérdezel, mint látod a válaszolók nagy részének az empátiája, vagy érzelmi intelligenciája egyenlő a nullával.
Én megértem, hogy nem akarsz belemenni, hiszen rossz élményed van, ráadásul ezt még tetőzi az a stressz, hogy megteszed és ahelyett, hogy a párod hálás lenne érte, még undorodik is tőled. Beszéljétek meg a helyzetet, hogy ha még hajlandó is vagy megpróbálni, a kedvéért, akkor ő viszont kutya köteles veled csókolózni utána. Egyébként pedig még azt javasolnám, ne egyből úgy indulj neki, ha úgy döntesz, hogy megpróbálod, hogy durr bele a közepébe, hanem mondjuk először csak puszilgasd, esetleg nyalogasd, barátkozz vele. És majd pár alkalom után lehet mást is. Az pedig végképp nem kötelező szintén, hogy el is menjen a szádba szóval alap esetben nem is értem ő mitől undorodna, amikor el se ment a szádba.
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!