Kezdőoldal » Szexualitás » Egyéb kérdések » Kifejezetten irritál, hogyha...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kifejezetten irritál, hogyha a párom pornót néz + kiveri rá. Meg is mondtam neki, ha velem akar maradni ezt el kell felejteni. Aki már átvert többször is, abban hogy bízzak meg?

Figyelt kérdés

Azt mondta szeret engem annyira hogy akkor leszokik róla. Naná, hogy nem is egyszer a szembe hazudott, aki állítólag egy talpig becsületes ember. Minden nap amikor csak tudtam ellenőriztem, hogy mit csinál a neten, de az a suttyó kitörölte az előzményekből, de később anélkülis lebuktattam.

Erre összecsomagoltam a cuccait és azt mondtam, ha marad akkor felteszünk egy programot, amivel én tudom ellenőrizni milyen oldalakat nyit meg, vagy elhúz innen örökre. Belement, de én még így is nagyon félek. Számomra megbocsájthatatlan amit művelt, és akárhányszor erre gondolok, baromira mérges leszek, és nem tudok józan ésszel gondolkodni. Ráadásul a kapcsolatunk elején is folyamatosan ezt csinálta, amikor teljesen rendben ment a szex, nem is értem?! Ezt nagyon nem érdemeltem meg. Számomra egy gusztustalan féreg, aki ilyet csinál, főleg, ha van mellette egy nő. (Tudom hogy mindenki ilyen, ezért is nem akarom elveszíteni, mert azt hiszem megváltozott). De minden pillanatban rettegek még mindig.

Annyira fáj, hogy a szembe hazudott, pedig én azt hittem benne tényleg meg lehet bízni, most ezek után hogy higyjek neki??? Azt hiszem most lesz fél éve, hogy rátettük a gépre a programot...


2009. febr. 21. 11:39
1 2 3 4 5 6 7
 21/67 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon türelmes ember lehet a párod, mert egy átlagos férfi ilyen viselkedés és minősítések után, mint amivel te illetted a párodat, úgy vágna ki, mint a macskát xarni!
2009. febr. 21. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/67 anonim ***** válasza:
100%

hogy lehet már valaki ennyire prüd és beképzelt. csak az első oldalt olvastam el, de bőven elég volt.

na meg ez a kérdés? végig gondoltad? senkit nem érdemelsz meg!!!!!!!! anyukám had mondjak valamit: nemcsak férfiak néznek pornót, hanem nők is. sőt tudod mit együtt és utána azt csinálják amit láttam. valószínüleg nem kap meg otthon mindent, mert ennyire prüd pics@ max szemben és sötétben szexel. el se merem képzelni, hogy mi lesz ha gyereked lesz. már előre sajnálom, kész gyötrelem lesz az élete. előbb utóbb a férjed talál majd valakit, ha lesz ilyen és ott fog hagyni egy gyerekkel, vagy ha lesz egy kis esze akkor viszi magával. ha ott hagyja veled, amint tud megszökik, ha addig nem lesz drogos.

2009. febr. 21. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/67 anonim ***** válasza:
100%
Úgy van!!!
2009. febr. 21. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/67 anonim ***** válasza:
25%

Gondolom a legtöbb lehurrogó hozzászóló itt csőlátású férfi volt. Igazából hozzájuk szeretnék szólni először:

1. Ki mondta, hogy egy férfinek életfontosságú a pornó nézés? Mert itt mindenki arról beszél, mintha az lenne a legtermészetesebb dolog a világon, mint a levegővétel. NEM AZ! (Az más kérdés, ha valakinek éppen nincs senkije, akkor verje csak a farkát pornóra, de ha van, akkor ott az asszony.)

2. A hangsúly nem azon van, hogy a kérdező minek hordta le a kérdésében a párját, egyéni problémájuk, ha ők így beszélnek egymással/egymásról! Nektek ahhoz semmi közötök, csak mivel a sok kannak a pornónézés természetes dolog, ezért abba kell belekötni, ami nektek fáj (ezesetben, ha egy nő így beszél rólatok a hátatok mögött, ha át lettek verve).

3. A hangsúly azon van, hogy megbeszélték, hogy csökkenti a pornónézést urasága, vagy be is fejezi. Gondolom asszonyka nem tartott kést a torkához, hogy beleegyezzen, mert ha nem, akkor elvágja a torkát. Ő egyezett bele saját akaratából, lehet azért, hogy asszonyka ne hisztizzen többé, lehet azért, mert nem is olyan fontos az a pornó, senkit nem érdekel, mi az oka, és nem is fontos. De beleegyezett, megígérte, akkor tegyen is úgy. Nem hiszem, hogy egy felnőtt férfiembernek olyan nehéz lenne lemondani pár perc látványról, ha a szeretett nő kéri.

4. Az megint csak egyéni probléma, ha asszonyka túl szigorú, vagy esetleg féltékeny, fél attól, hogy párja egy szétkúrt pornós ribancra jobban fel fog izgulni, mint Őrá. Nem tudhatjátok mi áll a hátterében a félelmének, ezért ne is csesztessétek.

5. Gondoljatok bele drága férfiak, mi lenne, ha titeket verne át a párotok, akármivel. Azzal az indokkal, hogy hát ez "természetes". Pedig számotokra egyáltalán nem az. Szerintem nektek sem esne jól.


És kedves kérdező:

Kössetek kompromisszumokat! Ha megváltozott, akkor nincs probléma. Néha te is belemehetnél egy-egy közös erotikus filmnézésbe. Nem pornóra gondolok!!! Előre szólok: a vége az lesz, hogy mindketten felizgultok, mert akaratlanul is beleképzelitek magatokat az adott helyzetbe a kedvesetekkel (egymással), és mivel ott vagytok egymás mellett, szex lesz a vége.


Mehet a lepontozás, nem igazán érdekel, de kicsit felhúzott, hogy ennyi csőlátású ember összegyűlt egy helyen, elnézést.

2009. febr. 22. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/67 anonim ***** válasza:
100%

Én tisztességgel végigolvastam a kérdést és a válaszokat is, is szerintem sokan félre vannak tájékozódva.

A lányok azt hiszik, hogy a pasik azért néznek pornót, hogy közben/utána kiverjék. Ez erős tévedés! Nem mondom, 14-15 évesen előfordul az ilyesmi, de idősebben, tartós kapcsolatban élve az embernek meg se fordul a fejében, hogy magához nyúljon, inkább a párjának tartogatja a vágyat. A pornó egyfajta hosszantartó izgalmi állapotot idéz elő, amit saját fantáziával nem nagyon lehet előidézni és fenntartani 2-3 órán keresztül. (max a katonaságnál)


A fiúk abban tévednek, hogy egyedi a fenti eset. Nagyon sok nő szenved ettől a jelenségtől, csak ők el se jutnak erre az oldalra (nincs igényük rá), ezért nem ismerhetjük meg a véleményüket. Az én párom se szereti, ha szexképeket nézegetek a neten, de nem hisztizik. Tudom, hogy nem szereti, ezért mellőzöm a szexoldalakat, ha ő mellettem van. Minden OK.

2009. febr. 22. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/67 anonim válasza:
20%
Lúzer.
2009. febr. 22. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/67 anonim ***** válasza:
93%

Kedves 16:44 és 17:10,


azt én is írtam (febr. 21, 19:59), hogy ez a nőknek kellemetlen lehet. Még fel is háborodhatnak, jogosan, ha a férjük holmi filmekre pararolja az energiáit, és az ő bajukat aztán nem látja el este, mert már megvolt az aznapi "menet" a monitor előtt.


De még egy ilyen beteg esetben is, mit tesz egy normális nő?

1. elmegy kozmetikushoz, meg vesz 1 harisnyakötőt, mert első lépésként ez a legolcsóbb, és ad esélyt annak, hogy hátha vele van a baj. (Egy lelkiismeretes ffi is magában keresi a bajt, ha a nője vibrátort vesz... Mondjátok, hogy nincs igazam.)

2. Elviszi a párját egy szexuálpszichológushoz, hogy ugyanmár. (ez 6ezernél kezdődik 45 percre, ezért ez a második.)


3. Ha még mindig semmi, megkéri a pasast, hogy nézzék együtt azt a pornót. Ebből a pasi vágyai is kiderülnek.


És ha a pasas ekkor is passzivitásba borkolózik, pl. hagyja magát lesz**ni, de nem csinál semmit, még kérésre sem, na


4. akkor lehet kib*tt nagy patáliát csapni és otthagyni.


Ehhez képest a netfilteres gondolatrendőrség, a "féreg" és a "suttyó"...

Ha egy ember (mindegy h ffi v nő) így áll a másikhoz, ne csodálkozzon, hogy az a másik egy idő után b*szik megb*ni. Még akkor is, ha "talpig becsületes ember" (tényleg az lehet, ha még ez a hárpia is elismeri).

Írja is: "a kapcsolatunk elején...amikor teljesen rendben ment a szex".


Már nem, mert egy ilyen házisárkány mellett az embernek egyszerűen fel sem áll.


Ez a nyomorult nő ezzel vívta ki mindenkinek a haragját.

Remélem, most már Ti is értitek, ha meg nem, akkor se erőltessétek a véleményeteket, mert csak rossz fényt vetnétek a normális, társas együttélésre, mások emberként való kezelésére is képes - feministákra.


Én betartanám a fenti lépéseket, ha a barátnőm vibrátort venne vagy pornót nézne. (már akkor, ha velem nem bújna ágyba elégszer - egyébként meg még örülnék is neki......)


És SOHA nem mondanék rá ilyen kígyót-békát, ellenőrizném a gépet, zsarolnám szakítással. Milyen nyomorék egy olyan ember, aki BÁRMIT így akar elérni a "szerelménél"?!!


Ha én férfiként ezt csinálnám a nőmmel, miféle szemét g*inek hordana le mindenki? Ha írnám, hogy a bnőm ezért pofon vágott/tökön rúgott, bizony még helyeselnétek is.


És tudjátok meg, hogy a nők is tudnak szemetek lenni, sokkal rosszabbak, mint egy férfi, aki pl egy nőre emeli a kezét.

Mert mit érdemel az a nő, aki az apja ellen uszítja a gyerekeket? Aki a férjét annak minden barátja előtt bemocskolja? Aki pletykákkal kirúgatja a munkahelyéről is, hogy aztán lépten-nyomon megalázhassa a munkanélküliségében?


Sokkal rosszabbak ezek, mint egy-két pofon.


Ebből a fúriából meg csak úgy fortyog kifelé ez a szellemiség. Teljesen a saját igazságérzete alá rendeli a másik embert, NULLA megértési (még csak nem is kompromisszum-) készség.


Hiszek benne, hogy egyszer még ebből a nőből is lehet EMBER és rendes feleség, de ahhoz nagyon meg kell változnia, és attól félek, hogy ez rengeteg szenvedéssel fog járni.

Az is könnyen lehet, hogy az élet pofonjai csak megerősítik majd, és vénségére könyvet ír, ami a hasonló hajlamú páriák bibliája lesz.


Amúgy, ha már ennyit szidtam/szidtuk a kedves Kérdezőt, igazán megnyilatkozhatna. Tényleg készségesen fogadok minden magyarázatot, és szívesen segítek, apránként, ha megengedi.

Sajnos a kérdéséből még csak annyira ismerhettem meg, hogy itt fortyogjak össze-vissza. De hiszek a fejlődésben.

2009. febr. 22. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/67 anonim ***** válasza:
100%

Nagyjából egyetértek veled (itt felettem), de nem akartam ismeretlenül megbántani a kérdezőt, ezért a stílusát nem értékeltem. (Amúgy paraszt)

Egy normális ffi meg saját maga vesz a bnőjének vibrátort! :-)

2009. febr. 22. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/67 anonim ***** válasza:
100%
Te beteg vagy! A nyomozást hagyd meg Colombo-nak, a tiltásod meg kb olyan mintha a párod azt mondaná h nem ehetsz vajaskenyeret. Akk se ha ő nem is látja. Hány éves vagy? 70? LEgyél rugalmasabb, mert otthagy!
2009. febr. 23. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/67 A kérdező kommentje:
Nem tűntem el... Gondoltam, h kb ilyen válaszok fognak érkezni, bár én tudom, mert más fórumot is nézegettem már korábban, hogy vannak még olyanok, akiket ez zavar. Hát itt nemigazán akadtak olyanok. És képzeljétek szeretem a párom, és amikor elborul az agyam káromkodok rendesen, és ezt többen is felrótták nekem, de volt olyan is, aki írta, hogy amikor ő is mérges, kígyót-békát kiabál. Amúgy 24 múltam.
2009. febr. 24. 17:06
1 2 3 4 5 6 7




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!